Gyenge Valéria 1933. április 3-án született Budapesten. 1945-ben egy tehetségkutató versenyen figyelt fel rá Jávor Magda edző, ettől kezdve a Munkás Testedző Egyesület (MTE) versenyzője lett. 1948-tól a Neményi MADISZ, 1949-től a Budapesti Lokomotív, majd 1955-től a Budapesti Törekvés színeiben úszott, tizenhétszeres magyar bajnok, háromszoros világcsúcstartó volt, országos csúcsot hétszer javított.

1948-tól a korszak egyik legeredményesebb úszóedzője, Sárosi Imre tanítványa volt, 1950-1956 között szerepelt az úszóválogatottban. Az addig egyéni bajnokságot sem nyert lány az 1951-es berlini főiskolás világbajnokságon két aranyat szerzett, 400 méter gyorson és a 4x100 méteres gyorsváltóban (Novák Évával, Székely Évával és Temes Judittal), ezenfelül még két ezüstérmet is begyűjtött 100 és 200 méter pillangón.

A Székely Éva és Novák Éva mellett szinte tartaléknak tekintett Gyenge Valéria az 1952. évi helsinki olimpia zárónapján hatalmas meglepetésre aranyérmet szerzett a 400 méteres gyorsúszásban, 5:12.1 perces olimpiai csúccsal. Mivel korábban nem indították, afféle vigaszdíjként nevezték a számra, amelynek nagy esélyese Novák Éva volt, őt három méterrel előzte meg, győzelmében egyedül az edzője, Sárosi Imre bízott.

1953-ban a 800 méteres gyorsúszásban tizenöt éve fennálló világrekordot javított meg, ugyanebben az évben a 4x100 méteres vegyes váltó tagjaként (Hunyadfy Magdával, Killermann Klárával és Székely Évával) kétszer javította meg a 4x100 méteres vegyesúszás világrekordját. Az 1954-es torinói Európa-bajnokságon 400 méter gyorson a második volt, klubtársnője, Sebő Ágota előzte meg váratlanul, de a 4x100 méteres gyorsváltóban (Sebő Ágotával, Szőke Katalinnal és Temes Judittal) Európa-bajnokságot nyert.

Az 1956-os forradalom idején megrendezett melbourne-i olimpiára komoly esélyekkel indult, hiszen a világranglistán akkor 100 és 400 méter gyorson is második volt. A versenyeken azonban nem tudta túltenni magát a hazai eseményeken, nehezére esett az összpontosítás, éppen hogy bejutott a 400 méter gyors döntőbe, csak nyolcadik lett, a 4x100 méteres váltóban (Littomeritzky Máriával, Szőke Katalinnal és Temes Judittal) hetedik helyezést ért el.

Az olimpia után nem tért haza, egy kanadai újság szervezte meg titokban, hogy a forradalom után Torontóba kijutott vőlegényéhez utazhasson. Garai Jánossal, az egykori élvonalbeli úszóból lett mérnökkel azon nyomban házasságot kötöttek, és Torontóban telepedtek le. A helyi klub tagjaként még kanadai csúcsot úszott, de az aktív sportolással rövidesen felhagyott, 1965-ig edzőként dolgozott.

Magyarországon 1952-től 1956-ig a MÁV fotóosztályának munkatársaként ismerkedett meg a fényképezéssel, amelynek jó hasznát vette. Egy fényképelőhívó műhelyben kezdett dolgozni, közben képezte magát, végül fotócéget nyitott, így lett egykori hobbijából hivatás. Fényképeiből kiállításai voltak Torontóban, Sydneyben, Párizsban, Los Angelesben, Ottawában és Budapesten. 1989-ben Hazám címmel fotókönyvet jelentetett meg Illyés Gyula verseivel, melyeket a költő felesége, Kozmutza Flóra válogatott, a kötet előszavát Keresztury Dezső írta.

Íróként is sikeres lett, első regénye Két asszony élete címmel 1998-ban jelent meg. Legismertebb műve a jórészt saját életét feldolgozó, 2000-ben megjelent Ígéret, amelyet először angolul írt meg, majd ő maga fordította le magyarra. Harmadik könyve, a Barátnők 2010-ben jelent meg.

Elismerései között 1978-ban az amerikai Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé. 2000-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat,

Szintén kedden ünnepli születésnapját a helsinki csapat másik úszólegendája, a 91 esztendős Székely Éva. Az úszónő 1952-ben, 200 mellen aranyérmes, majd négy év múlva ezüstérmes lett.

(MOB, MTI, fotó: MTI, Magyar Olimpiai és Sportmúzeum)