Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

A csoportelsőségért lépnek pályára a magyar csapatok a BL-ben

Amennyiben a Győr pontot szerez Kaproncán, a jövő heti záróforduló eredményeitől független csoportelsőként jut a nyolcas középdöntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

A két csapat első, október 13-i győri találkozóján az ETO kicsit akadozó játékkal, de remek védekezéssel 24-19-re nyert, azóta pedig egyre jobb formában játszik, így inkább az lenne meglepő, ha a horvát együttes győzne.

A másik magyar BL-érdekelt, a szintén középdöntőbe jutott Ferencváros ugyancsak vasárnap lép pályára, amikor is Dabason fogadja a Dinamo Volgográdot. Az oroszok már csak a KEK-be átkerülést biztosító harmadik hely megszerzésében bízhatnak, ugyanakkor az FTC számára a csoportelsőség sem elérhetetlen.
A két alakulat október 14-i, volgográdi ütközete 37-21-es magyar sikert hozott. Amennyiben a zöld-fehérek a mostani fordulóban legalább három pont előnyt szereznek a hétvégén a Sävehofhoz látogató Larvikkal szemben (most két ponttal vezet Elek Gábor vezetőedző együttese), akkor már ők is csoportelsők. Minden más esetben a zárókörben, Larvikban dől el, hogy a magyar vagy a norvég csapat zárja élen a kvartettjét.

Ez a harmadik eset a BL történetében, hogy két magyar csapat a nyolc közé került. Az 1999/2000-es, valamint a 2003/04-es kiírásban a Dunaferr és az FTC jutott tovább csoportjából.

A hétvégén az EHF Kupában és a KEK-ben is két-két magyar csapat lesz érdekelt, mégpedig a 16 közé jutásért. Előbbi sorozatban a Siófok a távoli Asztrahánba utazik, és ugyanolyan nehéz ellenfelet kapott, mint az Érd, amely a Metzcel csap össze. A KEK-ben - amelynek utóbbi két alkalommal az FTC volt a győztese - a Békéscsaba a komoly erőt képviselő norvég Stabaekkel találkozik, míg a Vácnak komoly esélye van a zágrábi Lokomotivával szemben.

A magyar női csapatok hétvégi programja:

BL, 5. forduló (vasárnap):
B csoport:
Cluj (román)-Krim Ljubljana (szlovén), Kolozsvár 15.30
Koprivnica (horvát)-Győri Audi ETO KC, Kapronca 17.30
Az állás:
1. (és már középdöntős) Győri Audi ETO KC 8 pont, 2. Koprivnica 6, 3. Krim Ljubljana 2,  4. Cluj 0

C csoport:
Sävehof (svéd)-Larvik (norvég), Partille 15.00
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dinamo Volgográd (orosz), Dabas 19.00
Az állás:
1. (és már középdöntős) FTC 8 pont, 2. (és már középdöntős) Larvik 6, 3. Volgograd 2, 4. Sävehof 0
Az első és második helyezett a középdöntőbe jut, a harmadik átkerül a KEK-be.

Női EHF Kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés (szombat):
Asztrahanocska (orosz) - Siófok-Galérius Fürdő, Asztrahán 11.00
ÉTV-Érd - Metz (francia), Budaörs 13.45

Női KEK, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés (vasárnap):
Budapest Bank-Békéscsaba - Stabaek (norvég), Békéscsaba 16.00
Lokomotiva Zagreb (horvát)-Vác, Zágráb 17.00

(Forrás: mti)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet