A jövő olimpikonjait segítené Miklós Edit, aki egyben olimpiai bajnok szeretne lenni

Az idei szezonban sok minden történt vele: megtapasztalta, milyen a pódiumon állni, amikor egy szinte hibátlan lesiklás után a St. Moritz-i világkupán a 3. helyen végzett. De sítörténelmet írt akkor is, amikor 13. helyen végzett lesiklásban az alpesisí világbajnokságon, az egyesült államokbeli Vail-Beaver Creekben. Ott új helyzetekkel is szembe találta magát, mint például azzal, hogy nincs elegendő oxigén a levegőben.

„A nagy csapatok oxigénpalackkal edzettek, orvos-teamjük és fizioterapeutáik kitapasztalták, hogyan könnyítsék meg a versenyzők dolgát. Nekik ebben már van rutinjuk, mi még csak most tanuljuk kezelni az ilyen helyzeteket. Pontosabban én tanulom, és remélem, a gyerekeknek, a jövő olimpikonjainak már könnyebb lesz így fejlődni. Kis csapatommal, segítőimmel mindig próbálunk valami újat kitalálni, ellesni a többiektől, és van olyan is, amit mások nem tudnak, de mi igen… Bízom benne, hogy most már a többi magyar versenyző a felnőtt, az ifjúsági és a gyereksíző is elhiszi, hogy rengeteg munkával és akaraterővel a jó eredmény elérhető. Akár mi is lehetünk majd egy nagy sínemzet…” – nyilatkozta Miklós Edit a Havazin című síműsorban.

Elárulta legnagyobb álmát, hogy olimpiai bajnok legyen, de az is a célja még, hogy kitapossa az utat a fiatalok számára, és tapasztalataival segítse a jövő olimpiai reménységeit. A műsorban felidézte az első versenyei emlékét, melyekről féltve őrzött és soha nem látott fotók is előkerültek.

„Négy-ötéves lehettem, amikor elkezdtem a sízést, pontos emlékeim nincsenek az első csúszásokról. Van egy kép, melyen szanaszét álltak a kezeim, lábaim, úgy néztem ki, mint egy csillag. Amikor kicsit nagyobb voltam, arról már vannak élénkebb emlékeim, Csíksomlyón kezdtem komolyabban ismerkedni a sível. Utána pedig a Csíkszereda környékén lévő Hargitafürdőre jártunk”– folytatta Edit a múltidézést.

Amikor egy országos bajnokságon a nála idősebbeket megverve a második lett, azt mondták az edzői, hogy mindenképp folytassa a sízést, mert tehetséges. Így aztán folyamatosan sízett, versenyekre járt, és az eredmények sem maradtak el. Előbb a hazai futamokon, majd nemzetközi versenyeken is rendszeresen dobogóra állhatott.

„Akkor volt egy nagyszerű edzőm, úgy mond második apám, Bónis Ferenc, isten nyugosztalja. Vele jártunk kettesben a versenyekre, tőle nem csak a technikát sajátítottam el, hanem megtanította az illemet, mondhatom, hogy az életre is nevelt. Folyamatosan versenyeztünk, jöttek az eredmények, és leragadtam. Egyre jobban megszerettem a sízést, a napfelkeltét, a hegyeket, melyekre a mai napig is rácsodálkozom, ha hajnalban a pályán vagyok…
Mindig is volt jövőképem, megvannak a céljaim, most a legnagyobb célom az olimpiai aranyérem megszerzése, de az olimpiáig még van három világkupaszezon, és egy világbajnokság is lesz” – fogalmazott Miklós Edit.

Ami pedig a jelen legfontosabb szereplése a sízőnő számára, hogy lesiklásban, első magyarként elindulhat a legjobbak közt a világkupa-sorozat záró fordulójában, a franciaországi Meribelben, március 18-án.

(MSSZ/Gémes Renáta, fotó: Miklós Edit archívuma)