Elhunyt a NOB tiszteletbeli japán tagja

A NOB Tokióban is kiáll a menekültek mellett

2017. 07. 10.
Megosztás


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy továbbra is támogatja a menekülteket azzal, hogy csapatuk részt vehet a 2020-as tokiói nyári olimpián.

Mark Adams, a NOB szóvivője elmondta, hogy már zajlanak a tárgyalások a csapatról, de annak létszámáról és a sportolók kiválasztási folyamatáról még korai lenne beszélni.

A menekültek külön delegációként először tavaly, a Rio de Janeiró-i olimpián szerepelhettek. A tíztagú csapat szíriai, kongói, etióp és dél-szudáni sportolói atlétikában, úszásban és cselgáncsban indultak.

A NOB igazgatótanácsa vasárnapi ülésén leszögezte azt is, hogy megerősíti együttműködését az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával.

(MTI)