Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Az új birkózóelnök elkötelezett a változtatások iránt

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elkötelezett a sportág azonnali megújítása mellett Nenad Lalovics, a szervezet ügyvezető elnöke szerint.

A sportvezető elmondta, csütörtöki találkozója során ismertette Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, miként kívánja a FILA modernizálni a birkózást annak érdekében, hogy a sportág mégis az ötkarikás játékok programján maradjon 2020-tól.

"Elismertem, hogy rossz irányba haladt a sportág az elmúlt években és ezért nem a NOB-ot terheli a felelősség" - fogalmazott Lalovics.

A FILA szerb elnöke kiemelte, rendkívül nehéz dolguk van, mert a versenyzőiknek két évük van, hogy felkészüljenek a riói játékok kvalifikációs sorozatára, míg nekik mindössze két és fél hónapjuk van arra, hogy olyan tervekkel álljanak elő, melynek révén a birkózás 2020-ban is része lesz az olimpiai műsornak.

Lalovics arról is beszélt, hogy április végéig megszületnek a szükséges szabályváltozások, és ebben az ügyben a NOB-bal is egyeztetnek. "Fel kell készülnünk a májusi prezentációra és meg kell győznünk azokat NOB-tagokat, akik ellenünk szavaztak, hogy májusban már mellettünk voksoljanak" - mondta Lalovics.

A birkózást a NOB végrehajtó bizottsága februárban törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezt követően lemondott a FILA vezető testületének phuketi ülésén Raphael Martinetti elnök, helyére pedig ügyvezetőként Lalovics került.

A NOB vb május végén dönt arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág - a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen -, illetve a birkózás közül melyik kettőt tartja műsorba vételre alkalmasnak, s ezek közül választ majd a NOB közgyűlése szeptemberben.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet