Erről is kaptak tájékoztatást a jövő nyári, I. Európai Játékok programjában érintett sportágak hazai szövetségeinek képviselői a MOB-ban tartott konzultáción csütörtök délután. Mint Fábián László sportigazgató elmondta, várhatóan 16-18 sportág, összesen 150, akár 210 versenyzője utazhat 2015 júniusában az azeri fővárosba.
A lisszaboni csapat Európa-bajnokságon a nők és a férfi asztaliteniszezők is kvalifikáltak a jövő évi, I. Európa Játékokra. A bakui multisportesemény programjában huszonöt sportág versenyei szerepelnek, hétvégi eredményeik alapján a magyar asztaliteniszezők is utazhatnak 2015 nyarán az azeri városba.

Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke Bakuba látogatott, hogy tájékozódjon az Európa Játékok előkészületeiről. Pozitív benyomásokat szerzett az azeri fővárosban.

Az azeri politikai vezetés továbbra is kitartóan győzködi az örményeket, hogy vegyenek részt a 2015-ös Európai Játékokon Bakuban.

Az Európai Játékok kereskedelmi igazgatójának semmi kétsége sincs afelől, hogy Baku kiválóan rendezi meg a jövő nyári multisporteseményt.

Új sportágként a szambó is bekerült az első alkalommal rendezendő bakui Európai Játékok programjába.

Az első Európai Játékok egyik főszervezője, Simon Clegg már most ígéretet tett rá, hogy rendkívül erős mezőny áll rajthoz jövő nyáron Bakuban.

Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke októberben Jerevánba utazik, hogy meggyőzze az örményeket, vegyenek részt jövőre a bakui Európai Játékokon.
A 2015-ös, bakui Európa Játékokat népszerűsítette az az európai ifjúsági szeminárium, melyet a görögországi Olympiában rendezett közösen a Nemzetközi Olimpiai Akadémia (IOA), az azeri nemzeti olimpiai bizottság és az I. Európa Játékok szervezőbizottsága (BEGOC) augusztus első hetében.
A magyar strandlabdarúgó-válogatott vasárnap 5-5-ös döntetlent követően büntetőkkel legyőzte Csehországot, így csoportgyőztesként zárt a Euro Beach Soccer League (EBSL) Siófokon rendezett tornáján.