Bőhm Csaba: Emberileg is meg kell érnem a győzelem felelősségére

Azt mondtad a felvétel előtt, hogy miután pár hete ebben a székben még Szilágyi Áron ült, ez most egy furcsa érzés számodra. Pedig kvótás vagy Párizsra. Miért furcsa?

Jó érzés, hogy meghívtatok, de nem hinném, hogy olyan szintet képviselnék, mint Szilágyi Áron vagy Siklósi Gergő. Magasan van a léc. Amikor hallgattam ezeket a podcast-okat, nem gondoltam ebbe bele, hogy ilyen hamar én jövök. Meglepett, és nagyon jó érzés.

Tavaly Kairóban világkupát nyertél. Azt mondtad, erős Isten-élmény volt benne, mert hogy számodra nagyon fontos a hit. Mennyire volt ebben az első felnőtt nagy versenyedben benne a munka, a felkészülés és Isten?

Hosszú út után jutottam a felnőtt mezőnybe, amiben tavaly kezdtem meg a pályafutásomat. Ebben nagyon-nagyon sok munka és áldozat van benne. Amikor én versenyzem, azt érzem, nem csak én vagyok a futópályán, a páston, hanem azt érzem, hogy segítve vagyok. Hatalmas érzések, Isten-élmények voltak bennem az első felnőtt versenyemen is. Nyögvenyelősen indult a tavalyi világkupám, arra gondoltam, ’nem vagyok elég ehhez a felnőtt mezőnyhöz’, sokat kell dolgoznom, hogy nekem itt keresnivalóm legyen. A döntő napján pedig – van, aki ’flow’-nak hívja – egy isteni érzés itatta át az egész napomat az elejétől az utolsó méter futásig. Egy hívő ember nem a flow-ban hisz, hanem Istenben. Például, hogy a lovam nem verte le az akadályt, pedig nem sokon múlt. Van, aki szerencsének nevezné ezt. A hit ott kezdődik, ahol a véletlennek tűnő történéseket a hívő ember isteni töltettel látja el, nem úgy fogja fel, hogy szerencséje van.

Bőhm Csaba a videóban a hit, az olimpia és a kvótaszerzés mellett beszél zsámbéki gyermekkoráról – hatan vannak testvérek –, az öttusa iránti szeretetéről, a covidos időszakról, a Los Angeles-i olimpiáig szóló terveiről, és azt is elmondja, mit gondol a lovas szám lecseréléséről…

A teljes beszélgetés az alábbi MOBcastban megtekinthető.