B. Nagy Pál, párbajtôrvívó olimpiai bajnok azon kevés vidéki sportemberek egyike, aki nem fogadta el a fôvárosi ajánlatokat szülôvárosa, Szolnok versenyzôjeként nyert olimpiai bajnokságot.
Édesapja vonatkísérô volt. Fiából is vasutast nevelt. Fizikai munkásként kezdte, és a szakmunkás tanműhely vezetôjeként vonult nyugalomra.
Egyetlen klub, a Szolnoki MÁV színeiben versenyzett. Kétszer (1965, 1970) nyert magyar bajnokságot. Több, mint egy évtizeden át szerepelt a magyar válogatottban. Sikereit szorgalmával, küzdeni akarásával érte el. Mexikóban jutott a csúcsra, ahol tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert párbajtôr csapatnak. Jó egészségben, szerényen, víg kedéllyel Szolnokon tölti nyugdíjas éveit. Idôközben sportágat is váltott, rendszeresen teniszezik.
 

Az aranyérem története

Gyenes András írása

Penge művész. Penge ész. Penge, melytől rettegett a világ. Penge aranyba mártva. Pengével írt szerelemi vallomás.

A pást nagyságai közül sokakra mondák azt, hogy művésze a fegyverforgatásnak. Kulcsár Győző eleganciája, fantasztikus kvalitása gyakorta emlékeztetett  Gerard Philipe, Zorro vagy Robin Hood, filmvásznon megcsodált, koreografált mozdulataihoz. A bírók vélt vagy valós tévedéseinél a vívók gyakorta lepipálnak egy-egy Shakespeare-színészt, de a világhírért Győzőéknek másként kellett kínlódniuk. Ez is, az is kegyetlen világ… Egy valami azonos: sikernél a reflektorfény.

Azt mondják, hogy a klasszis vívónak olyan a  fegyver  a kezében, mintha csak a meghosszabbított testrésze lenne. Győző franciás eleganciájától, pimasz mosolyától az ellenfélnek máris futkosni kezdett a hátán a hideg. Ennyit a művészetről.

Abban a legendás párbajtőr csapatban - de általában a vívó elitben – a szerényebb szellemi képességűek sok sót nem tudtak megenni.

 A legendás párbajtőr csapatban mindenki diplomás volt. Kulcsár Győző például Műszaki Egyetemet végzett, eredeti szakmája hőerőgépész. Tizenöt évig űzte is a mesterséget, sőt a törzsgárda tagságot is kiérdemelte. Számunkra mégis az a fontos, hogy vívásban főfoglalkozású világklasszis volt, a párbajtőr professzora. A diplomát, csak azért idéztem fel, mert a csörtékben gyakorta megcsodált gógyi, a versenyeken látott intelligencia, a riválisokat meglepő harmadik, negyedik vagy ki tudja hányadik szándékú támadás, a pengeforgatás variációinak köbre emelése, igenis az a magánszférából táplálkozott. Ehhez a karrierhez szükség volt a Kulcsárra jellemző, nem éppen hétköznapi sütnivalóra.

Pályafutása végig csúcson járt. Bizonyítja ezt, hogy tizenhat év alatt 15 érmet gyűjtött össze. Párbajtőrét valóban aranyba mártotta, mert a mexikóvárosi egyéni olimpiai bajnokságon túl csapatban háromszor volt ötkarikás játékokon aranyérmes: Tokióban 1964-ben, Mexikó Cityben 1968-ban, majd négy évvel később Münchenben is! Az olimpiákról bekasszírozott még két egyéni bronzérmet is. Ezen túl háromszoros világbajnok csapatban és gyűjteményét 2 vb-ezüst, valamint négy vb-bronzérem egészíti ki.

A bearanyozott penge furcsasága, hogy sohasem tudott egyéni világbajnok lenni.

A portré persze, nem lenne teljes, ha nem említeném meg, hogy Kulcsár Győzőt időről-időre szapulták könnyelműsége, elszórakozott asszói miatt. Tegyük hozzá, amikor nagy volt a tét, soha nem élt vissza istenáldotta tehetségével, az ő találataira biztosan számíthatott a csapat, a fontos csörtéknél nyoma sem volt az egyébként kétségkívül rá oly jellemző lezserségnek.

Bár az a sanda gyanúm, hogy pontosan ezért a rakoncátlan komiszkölyök-mentalitásáért lehet őt annyira kedvelni. Ezt a pajkos bohémságát még most, túl a hatvanon is őrzi. Öröm vele dumálni, anekdotázni, egy szó, mint száz: megunhatatlan beszélgető partner. Ráadásul nem az a sportlegenda, akinél minden történet csak vele kezdődik, és saját öntömjénezésével zárul. Képes másokról is jót mondani. Nem elhanyagolandó tulajdonság.

Saját bevallása szerint Tokióban lényegesen jobb formában volt, mint Mexikóban, amikor egyéniben lett aranyérmes. A Felkelő Nap alatt zajló olimpián a csapatban minden asszóját megnyerte. Zsinórban 24 győzelmet aratott és senki nem tudta legyőzni.

A csapattársairól - akikkel akkoriban szinte több időt töltött, mint családtagjaival - tisztelettel, elismerően nyilatkozik. Barátok voltak: dr. Kausz István, Bárány Árpád, Gábor Tamás, dr. Nemere Zoltán, dr. Fenyvesi Csaba, dr. Schmitt Pál, Erdős Sándor, Osztrics István és B. Nagy Pál, de valójában ezt a nagy korszakot 1964 és 1972 között, e zsenikből álló társaságot a becsvágy ötvözte eggyé, nem pedig a hétköznapok apróbb-nagyobb kompromisszumai, a haverral szembeni kegyes megbocsátások, elvtelen kiállások. Ők akartak a világ legjobbjai lenni, ezért güriztek becsülettel a tatai edzőtáborban, az edzőtermekben. Az más lapra tartozik, hogy a Fenyvesi, Kulcsár, Nemere, Schmitt négyes a csínytevésekben, a közös, „ereszd el a hajam!” bulikban is élen járt. Aztán a kimerítő éjszakák után összekacsintottak és újra indult a verkli. A munkában kegyelmet nem ismerő fanatikus és fantasztikus mestert, Vass Imrét csak egy valamivel lehetett meghatni: a győzelemmel.

Kulcsár volt szövetségi kapitány, sportági főtitkár és mindenütt a maga kikövezte úton próbált járni. Semmit nem adnak ingyen, a sikerért fogvicsorgatva kell dolgozni. A pengéhez szóló szerelmi vallomáshoz mindig hű maradt, a vívással a frigy élete nagy ajándéka. Olaszországban például tizenhat éven át dolgozott edzőként. Hogy ez milyen tetemes idő, azt csak azok a magyar trénerek, sportemberek tudják, akik szinte félévenként költözködnek a nagy világban, mint a vándor köszörűsök. Győző hazatérte óta a Budapesti Honvéd párbajtőrözőit oktatja.

2004. májusában Medgyessy Péter miniszterelnök köszöntötte azt a tizenkét hajdani kiválóságot, akik elsőként a Nemzet Sportolói lettek. Többek kiválasztását megkérdőjelezte  a sportközvélemény, de Kulcsár Győző   kitűntetését, pályafutásának elismerését egyértelmű helyeslés kísérte. Erre nagyon büszke, na meg Olaszországban élő unokáira, Sabrinára és Enricóra.

Alig várja a nyarat, amikor a Balatonon a kis gézengúzok gondoskodnak arról, hogy a nagypapának egy perc nyugalma ne legyen.