Gyulai István 1943. március 21-én született Budapesten. Édesapját még 1 éves korában elveszítette, így hamar egyedül maradt hitoktató és zongoratanár édesanyjával, aki igen szigorúan nevelte. Egész gyerekkorát a rend és fegyelem jellemezte – nem csoda, hogy az iskolában végig kitűnő tanuló volt. Tizennégy éves korában akkori testnevelője is csak úgy tudta „elcsábítani” a gyorslábú ifjút atlétikaedzésre, hogy megfenyegette:

„Ha nem adod le a futballszerelésed és jössz futni, elrontom a bizonyítványodat!”

Tanulmányait a budapesti Kossuth Lajos Gimnázium után az ELTE Bölcsészettudományi Karán (1961) folytatta. 1967-ben végzett angol-német szakos középiskolai tanárként, majd 1974-ben elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját.

Gyulai már egészen kiskorától rajongott az idegen nyelvekért. Életfilozófiája szerint annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz. Kíváncsisága és szorgalma mellett jó adag nyelvérzék segítette abban, hogy elsajátítsa az angol, német, orosz, francia, olasz és spanyol nyelveket.

Az egyetem elvégzése után három éven át nyelvtanárként dolgozott a XIII. kerületi Közgazdasági Szakközépiskolában. 


A Budapesti Honvéd, majd a BEAC sprintereként összesen 28 magyar bajnoki címet szerzett. 1961 és 1969 között tagja volt a magyar atlétikai válogatottnak. Az 1963-as Porto Alegre-i (Brazília) Universiádén aranyérmet, míg a 1965-ös budapesti versenyen ezüstérmet nyert a 4x400m-es váltóval, 1964-ben pedig egyéniben is indult a tokiói olimpián.

Gyulai István elsősorban a sport területén tevékenykedett televíziósként, de időként a szórakoztató műsorok főosztálya is felkérte egy-egy műsorban való közreműködésre egyrészt nyelvtudása, másrészt humora és szerethető személyisége miatt. Nem csak magyar, de angol és német nyelven is vezetett műsorokat (pl. az ORF és az MTV közös produkcióit).

Televíziós pályafutását akkori tanítványai és első felesége, az Európa-bajnoki bronzérmes atléta, Kazi Olga biztatására kezdte el. Jelentkezett a Pályabelépő című tehetségkutató pályázatra, amit meg is nyert – 3141 vetélytársa közül választották ki és kapott állást a Magyar Televízióban.

1970-ben újságíró gyakornok lett a politikai adások főszerkesztőségében, ahová akkoriban a „sportosok” is tartoztak. Nem egészen egy év múlva már munkatársa volt a televíziónak, majd 1978. október elsejétől főmunkatársként, 1988. augusztus elsejétől pedig rovatvezetőként dolgozott ott. 1990. február 1-jétől a sportosztály önálló szerkesztőségének helyettes vezetője, 1991. március 1-jétől a vezetője lett.

1991 a változás éve volt Gyulai életében. Úgy érezte, felért televíziós pályafutása csúcsára, és – bár később többször próbálták rávenni, hogy térjen vissza a képernyőre vagy akár az MTV vezetői székébe – lemondott örök szerelméről. 1992. május 20-ától fizetés nélküli szabadságra ment és a tévézés helyét átvette egy még régebbi szerelem: az atlétika.

2003. március 21-től nyugdíjas lett, ám továbbra is az MTV állományában maradt egészen haláláig. Több száz Telesportot vezetett. Felejthetetlen sportközvetítései voltak a műkorcsolya és jégtánc, a torna, az atlétika, az ökölvívás, az asztalitenisz és az alpesi sí világversenyeiről. 1972 és 2004 között valamennyi téli és nyári olimpián ott volt: először riporterként, majd sportdiplomataként, végül visszatért a tévé hívó szavára, és a 2002-es téli olimpián újra az ő hangjával élhették át a nézők a sporttörténelmi sikereket.

Hihetetlen, hogy a magyar sportoló és televíziós személyiség mennyi területen megállta a helyét – többek között ő az egyik legismertebb és legelismertebb sportdiplomatánk is. Egy pillanat alatt megértett minden problémát, átlátott bármilyen szituációt és azonnal tudott reagálni is rá. Olyan pontosan tudta kifejezni magát, mint kevesen ebben az országban, sőt talán az egész világon. És bárhol is járt, sohasem felejtette el, honnan indult.

1977 és 1989 között a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) főtitkárhelyettese, 1989-től főtitkára lett. Kiemelkedő munkabírását mutatja, hogy 1981. január elsejétől emellett felelős szerkesztőként is dolgozott az International Sport és a World Gymnastics című lapnál.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) munkájában 1984-től kezdve vett részt, amikor beválasztották a legfelső döntéshozó testületbe, az IAAF tanácsába dr. Sír József helyére. 1991-ben a tokiói világbajnokságon a szövetség akkori elnöke, az olasz Primo Nebiolo felkérte, hogy vállalja el a szervezet főtitkári posztját. November 16-án igent mondott, ám eleinte azt hitte, hogy az IAAF főtitkári státusza a sportriporteri munkájával párhuzamosan is végezhető.  Hamar be kellett látnia, hogy a kettő együtt nem megy – mindkét feladat teljes embert kíván. És bár sokat ingázott London és Budapest között, el kellett döntenie, mit választ. Az atlétika nyert.

Az itt eltöltött évei alatt jó munkakapcsolatot alakított ki a világ számos sportvezetőjével, és szoros ismeretségben állt olyan nagynevű nemzetközi sportdiplomatákkal is, mint Juan-Antonio Samaranch, Jacques Rogge, Szergej Bubka vagy Lord Sebastian Coe.

1991 és 2001 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagja volt, távozásakor pedig tiszteletbeli elnöki rangot kapott.

Gyulai Istvánt a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé is beválasztották. Neki és kiemelkedő sportdiplomáciai tevékenységének köszönhetjük, hogy hazánk több atlétikai világversenynek is otthont adott: a '94-es mezei futó vb-nek, a '98-as atlétikai Eb-nek, a 2001-es IAAF ifjúsági vb-nek, valamint a 2004-es IAAF fedett pályás atlétikai vb-nek. A 2006-os debreceni IAAF utcai futó vb-t és a 2007-es debreceni U23-as Eb-t sajnos már nem érhette meg, de a rendezési jogok megszerzésében oroszlánszerepet vállalt.

Gyulai István 2006. március 11-én, hosszan tartó betegség után hunyt el.