Szalayné Korondi Margit  kétszeres olimpiai bajnok tornásznő  a legendák szerint előbb, kézen tanult meg járni. Nem is csoda, hiszen testnevelő tanár-edző édesapját kísérgetve, a BBTE – a mai Vasas – Pasaréti úti tornacsarnokában nőtt fel.
A kedves, mosolygós kis Gréti a magyar sportélet egyik üdvöskéje, igazi kedvence volt, aki Helsinkiben a magyar sport nagy diadala idején felemás korláton bemutatott kiváló gyakorlatával az első magyar aranyérmet nyerte. Kiemelkedő teljesítményét mutatja, hogy további öt éremmel tért haza a finn fővárosból. Az olimpia után makacs sérülései miatt abbahagyta, de Melbourne előtt Sárkány Istvánnak, az akkori idők állami edzőjének kérésére a csapat érdekében visszatért - méghozzá sikerrel. Nagy mértékben hozzájárult a kéziszer-csapat győzelméhez és az együttes összetett versenyben elért második helyezéséhez.
Az olimpia után részt vett a Sports Illustrated magazinnak a magyarok számára szervezett túráján, és Houstonban telepedett le. Tanfolyamokat vezetett, televíziós tornát tartott. Első férjétől, az ökölvívó olimpikon Plachy Mátyástól hamarosan elvált, s 1964-ben Szalay Jánoshoz, az egykori vízilabdázóhoz ment feleségül. 
Los Angelesben éltek, majd délebbre költöztek.  Üzletember férjével a rendszerváltás  után  gyakran  jár itthon.   
 

Az aranyérmek története

 

Novák Miklós írása

1952 Korondi Margit felemás korlát

 

 

Ha nem csal a kortársak emlékezete, akkor Korondi Margit aranyérme  az
egyetlen dolog a magyar történelemben, amit Rákosi Mátyásnak köszönhetünk.
Rendben, részben, s nem hálát rebegve.

 

 

A II. világháború után újjáéledő magyar sportéletben a torna fontos szerepet töltött be, mi több, hölgyeink nemzetközi szinten is halmozták a sikereket.
Csapatunk már Londonban ezüstérmes lett, Helsinkiben és Melbourne-ben pedig - elsősorban Keleti Ágnes révén - valósággal hullott ránk az aranyeső.
Női tornasportunk első olimpiai győzelmét azonban Korondi Margit szerezte 1952-ben, aminek története ugyancsak igazolja a népi bölcsesség igazát, miszerint minden kezdet nehéz.

 

 

A helsinki olimpia, tudjuk, számunkra valamennyi közül a legsikeresebb az ott elért tizenhat aranyéremmel. Az már kevésbé ismert, hogy az első megszületésére öt napig kellett várni. Az pedig sokáig, egészen 1992-ig a bennfentesek körében is féltve őrzött titok volt, hogy a politika játéka miatt az öt napból majdnem hat, a tizenhat aranyból pedig csak tizennégy lett.

 

 

1952. július 22-én rendezték meg a női szerenkénti döntőket, amelyek az előzetes várakozások szerint magyar-szovjet vetélkedést ígértek, nem feltétlenül a sport, barátság, béke szólamok  jegyében. Ennek bizonyítékaként Herpich Rezsőné, a sportág Vali nénije hajnalban táviratot kapott Rákosi elvtárstól. „Akárhogy tornázhattok, de nem nyerhettek, stop.” Az üzenet értelmezéséhez nem kellett több éves diplomáciai gyakorlat. Ám néhány óra múlva fordult a kocka. Az elvtársak a pártközpontban rádöbbenhettek, hogy ez már az ötödik nap a béke és barátság seregszemléjén, és a kommunizmus magyar hirdetői még egyetlen aranyérmet sem nyertek, s hát elvtársak, ez tűrhetetlen.

 

 

Délelőtt tíz óra magasságában Vali néni újabb táviratot kapott. „Tégy meg mindent, hogy nyerjünk, stop.” S Vali néni tudta a dolgát. Gyors vizit az ismert pontozóbíráknál, majd eligazítás a magyarok közül elsőként pódiumra lépő Korondi Margitnak. A maga húsz évével akkor a csapat fiataljának számító Grétinek - ma már illendőbben Gréti néninek - tilos volt felfognia a felső

korlátra, s a leugrást is a biztonságos, alacsony magasságból kellett

végrehajtania. Még véletlenül sem szabadott hibáznia.

 

 

Így is történt. Korondi Margit kicsit forgott, tett-vett, pózolt az alsó korláton - ahogy az elmosódó archív felvételeken is látható -, majd nagyjából gyakorlata felénél leugrott a szerről. Csapattársai elhűlve nézték, hogy mi történt. S csak akkor képedtek el igazán, amikor felmutatták a pontszámokat: tízes, tízes... Korondi Margit olimpiai bajnok lett.

 

 

A bajnoknő csak negyven év múltán vett bátorságot ahhoz, hogy mindezt elmesélje társainak, egykori barátnőinek. Akik a történetet azzal egészítették ki, hogy Gréti így is megérdemelte az aranyérmet, hiszen felemáskorláton egyértelműen ő volt az esélyes. Tehetségét Helsinkiben további ezüst- (csapat), illetve négy bronzéremmel (kéziszer-csapat, egyéni összetett, talaj, gerenda) bizonyította, pályafutását pedig Melbourne-ben további arannyal (kéziszer-csapat) és ezüsttel (csapat) tette teljessé.

 

 

Az már a krónika szomorúbb folytatása, hogy Keleti Ágnessel és Bodó Andreával együtt úgy döntött, hogy nem tér haza Ausztráliából. Férjével, az ökölvívó Plachy Mátyással az Egyesült Államokban telepedett le, s bár kapcsolatuk zátonyra futott, újraházasodott, s boldogan él, immár nyugdíjasként. A kilencvenes években rendszeresen hazalátogatott, az elmúlt esztendőkben azonban autóbalesetben szenvedett sérülések miatt elmaradtak a találkozások a régi ismerősökkel. Talán majd 2006-ban, a kéziszer-csapat győzelmének ötvenedik évfordulója alkalmából.

 

 

 

Csőke József írása 

 

1956. Női kéziszercsapat

 

 

Sok száz méter filmszalag, apró képkockák ezrei őrzik a magyar női kéziszer-csapat világbajnoki és olimpiai bajnoki „aranyos” történetét.

A helsinki olimpia után immár előre a melbourne-i sikerért!

1954: világbajnokság Rómában. Itt a magyar lányok nyerték az aranyérmet!

Ők nyolcan: Bánáti Éva, Bánhegyi Lászlóné, Kárpáti Irén, Keleti Ágnes, Kertész Aliz, Köteles Erzsébet, Tass Olga, Vásárhelyi Edit volt a kezdőcsapat és a mesteredző: Nagy Jenőné, Vali néni, aki hideg fejjel, de nagy szívvel, világszínvonalú tudással tanította a gyakorlati elemeket.

A szép, együttes táncmozgásra pedig Berczik Sára és Kovács Éva táncpedagógusok „formálták” tornászlányainkat.

Mi, sportfilmesek 1955 tavaszán forgattunk először a női kéziszer-csapatról a tatai edzőtáborban.

Zászlós gyakorlatot örökítettünk meg filmszalagon. Ezt a filmhíradó-betétet látta Keleti Márton, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, aki akkor kezdett hozzá a „Díszelőadás” című esztrád film forgatásához Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőrrel.

Találkoztunk hármasban. Keleti Márton mondja és kérdezi: „Nincs kezdő blokkunk, tudsz-e valami „blick-fangos” indítást, én sportra gondoltam!”.

- Hát, jó! Akkor legyenek a világbajnok tornászlányok” – mondtam én.

Világhírű rendezőnk egy edzésen megtekintette őket, én is vele voltam, majd a fülembe súgta: „megvettem őket!”, és kacsintott is hozzá. Az Erkel Színházban forgatták a „római gyakorlatot” Keleti Ágnes csapatkapitány mesteri vezetésével és ez a blokk lett a nyolcrészes film indító anyaga. A főcím után Semnyei Vera színésznő konferálta be a Rómában világbajnoki aranyat nyert csapatot.

A Magyar Filmhíradó 1950 szeptembere óta volt tagja a Nemzetközi Filmhíradó Szövetségnek. 1956-ig már 51-re bővült a nemzetközi filmes csapat. Így kerültünk cserekapcsolatba az ausztrál filmhíradósokkal is. Kölcsönösen küldtünk mind az 50 országnak a Magyar Filmhíradó és Sporthíradó szöveglistáját. Ennek alapján volt a kölcsönös filmcsere – standard filmkópiák - és minden év januárjában „elszámoltunk” méterhosszban, időegységben a filmriportokról.

Így volt ez a melbourne-i olimpián készített sportágakról is. Mi megkaptuk mind a kilenc aranyérmünk filmanyagát!

A kéziszer-csapatbajnokságról csak egy fix gépállásból, totál képben lehetett felvételt csinálni. Az ausztrál operatőr kolléga – 16 mm-es filmszalagon – tisztességesen felvette az eseményt.

A versenynap reggelén nagy izgalommal készültek a tornásznők. Az izgalmat tetézte és szinte pánikot okozott, hogy Tass Olga nemzeti színű szalagja eltűnt! Hol lehet? Olga felkiáltott: „Jó ég! Az eszpresszóban hagytam a szalagomat!”

Az úszólányok besegítettek a szalagot keresni. Nem volt meg!

Vali néni szikrázó szemekkel tekintett Olgára, majd az öltözőbe sietett és a mérge is csitult. Néhány perc múlva, kezében egy csillámló szalaggal így szólt: „Ez lesz a te szalagod!” – adta át Olgának a szivárványszínű selyem girlandot. Majd percekkel később hat, fehér ruhába öltözött csinos magyar lány hozzákezdett a gyakorlathoz. A ritmusos mozdulatok pillanatok alatt megragadták a nézők figyelmét, s a piros-fehér-zöld színek között csillogóan hatott az egyetlen szivárványos szalag.

Már biztos volt a végső siker is. A lányok a sok ezer néző előtt, Fülöp edinbourgh-i herceg, II. Erzsébet angol királynő férje kérésére még egyszer bemutatták gyakorlatukat a nézőtér tombolása közepette.

A második bemutató alatt az ausztrál filmoperatőrt már nem kötötte a szigorú totálkép-állás. A kézi kamerával fel tudta venni a közelképeket.

A herceg gratulált Vali néninek és kérdezte: „Jelent valamit a szivárvány szalag?”

„Igen!” volt a válasz. „Ez reménysugár, lehet, hogy lesz szabadabb élet Magyarországon?”

A melbourne-i aranylányok: Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga mind a mai napig őszinte barátsággal, tisztelettel vannak egymás iránt.