Mindennek vége lesz egyszer, így a téli olimpiának és a kínai kalandjainknak is. Sokat gondolkodtam rajta, mivel zárjam kis rovatunkat, mi legyen a búcsú. Szóljon talán arról, hogy nem haltam éhen 3 hét alatt? Vagy szemlézzem azokat az írásokat, amiket ugyan elkezdtem, de meg nem jelentek, mert vagy túlságosan személyesnek ítéltem meg, vagy jött más, ami felülírta? Higgyétek el, nagy dilemma! Így úgy döntöttem, összeszedem az így vagy úgy highlightjaimat.

Ha már eljön az ember bármikor is Kínába, azon belül is Pekingbe, akkor az a minimum, hogy megnézi a híres nagy falat. Kis túlzással egy 100-as zsepit telesírtunk, mikor kiderült, hogy a buborék miatt nemhogy az UNESCO Világörökség eme gyöngyszeméig, de még a sarokig se mehetünk szabadlábon. Így legalább akkora csodának könyveltük el, hogy végül eljutottunk ide (is), mint a tényt, hogy ez a monstre erődítményrendszer felépült valamikor az „idők kezdetén”.

Lassan érik egy külön írás a „kínai gasztronómiáról”, legalábbis azokról a kulináris élvezetekről, amikben itt részünk van. Így tekintsük kínai kalandjaink újabb fejezetét ehhez felvezetőnek.