
A 2025-ös beszámoló mellett természetesen az idei feladatokat is áttekintette a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa a tavaszi ülésén. A résztvevőket az olimpiai bajnok Gyura Dániel elnök köszöntötte.

A Magyar Sport Napja alkalmából megemlékezést tartottak a Bosnyák téri olimpiai emlékkőnél. A zuglói eseményen Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is részt vett. Elsősorban az elhunyt zuglói bajnokokra emlékeztek.
Péntek délután a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték Földessy Ödönt, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugrót, aki hosszantartó betegség után június 9-én adta át lelkét a teremtőnek.

Ma a gender equality szellemében élünk, ám 1968-ban meglepőnek számított, hogy az olimpiai lángot egy nő gyújtotta meg. Ő volt Norma Enriqueta Basilio, aki a napokban hunyt el.

Egy levélváltás 1955-ből: „Kedves Sándor bácsi! Kérem, engedje meg, hogy Jancsi fia rendszeresen látogassa az edzéseket. Szeretnék belőle jó birkózót nevelni. Üdvözlettel: Skultéti Sándor edző.” A válasz: „Tanár úr! Megengedem, Jancsi fiamból világbajnokot neveljen. Id. Varga Sándor” – mondhatni ezzel kezdődött egy kivételes sportolói karrier, melynek úgymond betetőzése volt a Nemzet Sportolója cím. Varga János 80 éves lett, őt köszöntjük.