Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Cseh Laci már nagyon várja a téli olimpiát

Cseh László a nyári olimpiák rendszeres résztvevője, a téli játékokon jobb híján marad a szurkolás, ebben a tekintetben viszont feltétlenül számíthat úszóklasszisunkra a Magyar Csapat Szocsiban.

Cseh László a 2008-as pekingi olimpián háromszor is felállt a dobogó második fokára, Athénból (2004) és Londonból (2012) pedig egy-egy bronzérmet tud felmutatni, és bár ezúttal ilyen sikerekre nem számíthatunk, szerinte emiatt nem szabad hogy fájjon a fejünk.

„Magyarország földrajzi adottságaiból következik, hogy már egy-egy pontszerzést is nagyon meg kell becsülni Szocsiban. Eleve sokkal kevesebb a versenyszám, mint a nyári olimpiákon, és a téli sportokban hagyományosan erős országok presztízskérdést csinálnak abból, hogy minél előrébb végezzenek az éremtáblázaton. Különösen igaz ez az oroszokra, akik rengeteg pénzt és energiát fektettek a rendezésbe” – mondta Cseh Laci a mob.hu-nak.

A világbajnok úszó maga is rendre leül majd a televízió képernyője elé a játékok alatt:

„A síugrást, a biatlont és a jégkorongot nézem legszívesebben, de minden jöhet, ahol magyar érdekeltség van. Az egész ország szurkolni szokott nekem egy-egy fontosabb eseményen, kutya kötelességem, hogy hasonló helyzetben én is szorítsak a mieinkért, és valamit visszaadjak abból a szeretetből, amit én kapok.”

Laci elmondta, gyerekkorában síelt és szánkózott, ma azonban már nem szokott hódolni a téli sportoknak, hogy a sérülés veszélyét minimálisra csökkentse.

A bulvármédia előszeretettel foglalkozik a biztonsági helyzettel Szocsiban, de Laci biztos benne, hogy a rendezők pontosan tisztában vannak vele, mi a feladatuk: „Hatalmas a biztosítás, senkinek sem kell tartania attól, hogy veszélyben lenne a testi épsége. Mindenki tenni fogja a dolgát az olimpia alatt, amely – az olimpiai eszme szellemében – valóban a sportról szól majd. Efelől semmi kétségem sincs.”

(Foto: MOB/Kovács Anikó)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet