Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Eb-selejtezőn győzelem Ciprus ellen

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 63-58-ra nyert Cipruson az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi, utolsó mérkőzésén.

A magyarok hét mérkőzés után 2/5-ös győzelem/vereség-mérleggel álltak, és az utolsó fellépés eredményétől függetlenül már biztos volt, hogy nem jutnak ki a jövő évi, szlovéniai Európa-bajnokságra.

A még nyeretlen, így az Eb-ről ugyancsak lemaradó ciprusiak a mérkőzés elején faképnél hagyták Rátgéber László együttesét, és 10-1-re, majd a nyitónegyed végén 20-6-ra elhúztak. A folytatásban fordult a kocka, és a honosított Trotter Obie vezetésével remek 10 percet produkáltak a vendégek, így a félidőben már csak 31-29 volt az állás.

A nagyszünet után a Rómába szerződött Lóránt Péter révén egy 13-0-ás rohamot mutatott be a sok labdát szerző nemzeti csapat, ezzel tíz pont fölé tornázta előnyét. A harmadik játékrészben mindössze hét pontot összehozó szigetországiak az utolsó felvonásban még feljöttek ugyan hat pontra (44-50), ám Szabó Zsolt triplái lehűtötték a lelkesedésüket. A hajrában már semmi sem fenyegette a csoportkör harmadik magyar sikerét.

A válogatott 3/5-ös mérleggel zárta szereplését, és legutóbbi - 1999-es - részvétele óta sorozatban a hetedik kontinenstornájáról maradt le. A jövő évi Eb-n a selejtezőcsoportok első két helyezettje, illetve a négy legjobb harmadik vehet részt.

Rátgéber László szövetségi kapitány:
„A mai mérkőzést úgy kezdtük, ahogy minden idegenbeli meccsünket a sorozatban. Nagyon mélyről jöttünk fel, köszönhetően a két hónapnyi munkának, a lelkesedésnek és az akarásnak. Mindannyian nagyon örülünk a győzelemnek, jó volt boldoggá tenni az 50 lelkes magyar békefenntartó katonát!”

Eredmény, C csoport, 8. forduló
Ciprus-Magyarország 58-63 (20-6, 11-23, 7-17, 20-17)
A legjobb magyar dobók: Lóránt 13, Trotter 11, Szabó Zs. 8
Horvátország-Ausztria 78-74
A csoport végeredménye (pontazonosságnál az egymás elleni eredmény dönt):
1. Horvátország 16 pont, 2. Ukrajna 14, 3. Ausztria 11, 4. MAGYARORSZÁG 11, 5. Ciprus 8

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Infoartnet