Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Egyenlített a Szolnok a kosárdöntőben

A Szolnoki Olaj hazai közönség előtt legyőzte az Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I döntős párharcának szombati második mérkőzésén, ezzel kiegyenlített.

Az első negyedben a hazaiak címvédőhöz méltóan elhúztak ellenfelüktől, majd - bár kisebb különbséggel, de - a második tíz percet is megnyerték, s 11 pontos előnnyel vonulhattak a szünetre.
A folytatásban aztán magához tért a Fehérvár, eredményesebben kosárlabdázott, s a harmadik negyedet úgy nyerte meg, hogy majdnem annyi pontot dobott, mint az első két játékrészben összesen.

Az utolsó tíz perc nagy küzdelmet hozott, a vendégek egészen közel értek a Szolnokhoz, amely azonban sikeresen megőrzött öt pontot az előnyéből.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó küzdelem következő összecsapására kedden kerül sor Székesfehérváron.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár 65-60 (16-9, 17-13, 14-18, 18-20)
legjobb dobók: Sehovic 16, Németh I. 12, illetve Jones 12, Moore, Hollis 11-11
A párharc állása: 1-1.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Infoartnet