Esküt tett a besztercebányai EYOF-ra utazó ifjúsági csapatunk

Esküt tett a besztercebányai EYOF-ra utazó ifjúsági csapatunk

2022. 07. 21.
Megosztás


A korábbi hagyományokat követve ünnepélyes keretek között tett fogadalmat a besztercebányai, XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra utazó magyar ifjúsági csapat. Egy kajakos és egy úszó példakép mondta elő az eskü szövegét. Megnevezték a zászlóvivőket is, akik a megnyitóünnepségen kapnak szerepet. „Most léptek az olimpiai család tagjai közé” – mondta a fiataloknak Gyulay Zsolt, a MOB elnöke.

A fővárosi Larus Étterem és Rendezvényközpontban tartott ünnepségen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottág elnöke köszöntötte elsőként a fiatalokat. Azt mondta, júliusban „pörög a sportélet”, de a MOB számára mégis az EYOF lesz ez egyik legfontosabb esemény. A sportvezető emlékeztetett, hogy 243 érmet – köztük 75 aranyat – nyertek eddig a magyarok a nyári olimpiai fesztiválokon, és bízik benne, hogy ez a szám hamarosan eléri a 250-et is. Példaként kiemelte, hogy az úszók közül évekkel ezelőtt Hosszú Katinka, Risztov Éva és Kapás Boglárka is az EYOF-on tűnt fel, belépve az olimpiai család kapuján. A sportolóktól azt kérte, hogy méltóan képviseljék a magyar olimpiai csapatot, érezzék jól magukat és szerezzenek értékes tapasztalatokat Besztercebányán. A MOB-elnök beszélt arról is, hogy amikor még aktív versenyző volt, neki a szöuli olimpia volt az első ötkarikás eseménye, nem létezett akkor még az EYOF, és miután átélte idén ő maga is Vuokattiban az EYOF-ok hangulatát, biztos benne, hogy a versenyzőknek egész versenyzői pályafutásukra meghatározó élményt fog jelenteni a besztercebányai fesztivál.

Schmidt Gábor, sportügyekért felelős helyettes államtitkár is jókívánságait fejezte ki az utazó magyar csapatnak. A MOB korábbi alelnöke azt mondta, a csapatot alkotó fiatal sportolók már túl vannak egy nagy győzelmen, hiszen a küldöttség tagjaként ott lesznek az EYOF-on, tehát a saját sportágukban győzelmet arattak, így tudtak bekerülni az utazó keretbe. „Saját magatoknak akarjatok megfelelni, és ha mindent megtesztek, bármilyen eredményt értek el, nagyon büszkék lesztek magatokra, és mi is nagyon büszkék leszünk rátok" – mondta. „Kalandra fel!” – búcsúzott az olimpiai bajnok kajakos Kovács Katalin szavait idézve.

Gyulay Zsolt bejelentette, hogy a szövetségek jelölései alapján a megnyitón két fiatal viszi a magyar zászlót: az atléta Kriszt Sarolta és a judós Kenderesi Péter. A fiatalok sportágukban mindketten ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmesek (hétpróba és -90 kg).

Az ünnepségen Tóth Anita, a MOB kommunikációs vezetője ismertette a Magyar Csapat összetételét, miközben sportáganként egy-egy versenyzőt a színpadra szólított. A programot a Szolnoki Break Tánc és Extreme Sportegyesület bemutatója – a csapatból került ki a sportág első olimpiai résztvevője, Török Enikő „Csepke”, aki 2018-ban a 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon képviselte hazánkat Argentínában, Buenos Aires-ben – színesítette, az esemény végén elhangzott a Magyar Himnusz. A fogadalomtételt csapatgyűlés követte, amin Dósa Viktória csapatvezető és Szántó Ruben kommunikációs munkatárs az utazással, kint tartózkodással, médiával kapcsolatos hasznos információkat ismertette.

A besztercebányai eseményre az oroszok, fehéroroszok nélkül 48 ország közel 3000 versenyzőjét várják. Magyarországot 9 sportágban 95 fiatal sportoló képviseli (atlétika, judo, kézilabda, kosárlabda, tenisz, tollaslabda, torna, országúti kerékpár és úszás).

A nyitóünnepséget július 24-én, vasárnap este rendezik, a versenyek hétfőn kezdődnek.

A nyári EYOF-ok eddigi érmesei ide kattintva találhatók.

Az EYOF a 14 és 18 év közötti fiatal sportolók legnagyobb európai multisporteseménye 1991 óta. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált a rendező városokkal együttműködve az Európai Olimpiai Bizottság szervezi, amely kizárólagos jogokkal rendelkezik az eseményhez; az EYOF a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt kerül megrendezésre. A nyári és téli sportágak sportolói páratlan években kétéves ciklusokban találkoznak. Az EYOF az európai fiatalok legnagyobb többsportos rendezvénye, az Olimpiai Charta értékeire és eszméire tanítja a fiatalokat, sportolásra és egészséges életmódra oktatja és motiválja a fiatalokat, találkozóhelye 50 európai ország fiatal sportolóinak.

A pandémia miatt egy esztendővel elhalasztották a tokiói olimpiát, és hogy ne ütközzön időben az EYOF-fal, ezért azt is eltolták egy évvel.

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)