Kilenc magyar egység vett részt a 23 éven aluliak evezős-világbajnokságán, Linz-Ottensheimben.
Délelőtt hat középdöntőben és egy C döntőben voltak érdekeltek a magyarok a Linz-Ottensheim-i U23-as világbajnokság
Az ausztriai Linz Ottensheim ad otthont a felnőtt korosztályba belépőként szolgáló, huszonhárom éves kategória világbajnokságának.
A korábban kétpárban kétszeres világbajnok Haller Ákos (a kép bal szélén) aranyérmet szerzett a Budapest EE négypárevezős egységének tagjaként az evezősök 114. országos bajnokságának vasárnapi zárónapján, Velencén.
A férfiaknál a Csepel kettőse, Pálffy Róbert és Széll Domonkos, a nőknél pedig a Danubius Nemzeti Hajós Egylet duója, Gyimes Krisztina és Bene Dorottya nyerte szombaton a kétpárok versenyét az evezősök 114. országos bajnokságán, Velencén.
A csepeli versenyzők a négy számból kettőben is győztek az evezősök 114. országos bajnokságának csütörtöki nyitónapján, Velencén.
Ficsor László szövetségi kapitány még azt is vállalta volna, hogy késve érkezik az elnökségi ülésre, de mindenképpen látni akarta a „szétlövést”, hiszen azonos futamban, a hármas és a négyes pályán indult a két jelölt, a Budapesti Evezős Egylet versenyzője Elekes Szilveszter, és a mohácsi Matheisz József.
Július 18-a és 21-e között – a Velencei-tavi pályán - rendezi a Magyar Evezős Szövetség a 115. országos bajnokságot, melyen vízre száll a teljes magyar mezőny, köztük azok is, akik hazánkat képviselik majd a közelgő világversenyeken.
Mindkét vasárnap vízre szállt magyar egység utolsó lett B döntőjében az evezősök idei harmadik, egyben utolsó Világkupa-versenyén, a svájci Luzernben.