Február 6-án rendezték Budapesten a Mikolovits Veronika Emlékversenyt, a Pető Intézet V. Ergométeres Házi Bajnokságát.

A Magyar Evezős Szövetség díjkiosztó ünnepséget szervezett a Magyar Sport Házában. A rendezvényen a fiatalok és felnőtt evezősök közt londoni olimpikonok is részt vettek.
Bejelentette visszavonulását Drew Ginn, az ausztrálok legendás evezőse, aki a jövőben szövetségi kapitányként tevékenykedik majd.
Két egység Londonban, kiemelt sportági támogatás mellett 12 fő a riói „A” keretben – ezek adták főbb témáit az evezősök konzultációjának.
Ficsor Lászlót választotta meg szakvezetőnek a Magyar Evezős Szövetség elnöksége.
A hétfő esti határidőig egy pályázat érkezett a szövetségi kapitányi posztra a Magyar Evezősszövetséghez (MESZ), amely a felnőtt- és az utánpótlás-válogatott együttes irányítását kérte a jelentkező(k)től.
Szolnok ad otthont hétvégén a következő jelentős hazai regattának.
Két csapatunk az „A” döntőben, egy pedig „B” döntőben fejezte be a versenyezést az Olaszországban, Varesen-ben rendezett evezős Európa-bajnokságon.
Döntőbe jutott Galambos Péter, és a Széll Domonkos-Simon Béla (a képen) alkotta kormányos nélküli kettes is a Vareseben zajló Evezős Európa-bajnokságon.
Szeptember 14-16 között az olaszországi Vareseben rendezik az idei Evezős Európa-bajnokságot, ahol a 14 meghirdetett olimpiai versenyszámba 36 nemzet hajói neveztek.