
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának több tagja is látogatást tesz a győri EYOF-on induló magyar sportolók körében. A „tour” első állomása a budapesti Tornacsarnokba vezetett, dr. Nébald György a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a MOB elnökségének tagja kereste fel az edzésükön a lányokat. Az edzés végén a régiek beszéltek arról, hogy „amikor én még kissrác voltam”, milyen volt anno 15 évesen sportolni. Lelkesítő tanácsokban nem volt hiány, sorra hívták fel a figyelmet azokra a pontokra, amikre nagyon oda kell majd figyelni ezen a világversenyen.

Magyarország első olimpiai eseménye, a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 10 nap múlva kezdődik Győrben. A Rába-parti eseményen 10 sportágban rendeznek versenyeket. A szervezők minden sportágban kiválasztottak egy-egy nagykövetet: egy már „befutott” élsportolót, és egy fiatal tehetséget. Sorozatunkban a 20 versenyzőtől idézünk néhány gondolatot. Mai megszólalónk két kézilabdázó: a világbajnoki ezüstérmes, olimpiai 5. helyezett, BL-győztes Görbicz Anita és az iskolai világbajnok, serdülő országos bajnok Pál Tamara.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készülő 16 éves fiú kosárlabda-válogatott Lengyelországban, a lányok Nizzában szerepeltek az elmúlt héten.
_marcaligabor.jpg)
Az ifjúsági Európa-bajnok judós, Sipőcz Richárd viszi majd a XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál július 23-ai megnyitóján, a győri ETO Parkban a magyar zászlót.

Petráhn Barbara az Év Atlétája volt 2007-ben. 21 évesen indult a sydney-i olimpián, rajthoz állt Pekingben is; sok nagy versenye közül ott volt a 2005-ös Helsinkiben rendezett és a 2007-es osakai világbajnokságon; sokszoros válogatott és magyar bajnok, utánpótlás világversenyek döntőse volt. Jelenleg a Győri Atlétikai Club klubmenedzsereként dolgozik, és az EYOF atlétikai versenyigazgatója.

Fantasztikusan szerepeltek a magyar női EYOF-válogatott tornászai a szlovákiai, négy nemzet közötti barátságos megmérettetésen, ahol a magyar csapat megnyerte a viadalt, továbbá egyéni összetettben Schermann Bianka és Fehér Nóra holtversenyben végzett az élen.

Magyarország első olimpiai eseménye, a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál nem egészen két hét múlva kezdődik Győrben. A Rába-parti eseményen 10 sportágban rendeznek versenyeket. A szervezők minden sportágban kiválasztottak egy-egy nagykövetet: egy már „befutott” élsportolót, és egy fiatal tehetséget. Sorozatunkban a 20 versenyzőtől idézünk néhány gondolatot. Mai megszólalónk két kerékpáros: az Európa-bajnoki 9. Borissza Johanna Kitti és az U15-ös Kis Békeversenyen szakasz-3. Füri Márton.
A MOB a sportági szakszövetségekkel történt egyeztetés után a július 7-e, éjféli határidőig akkreditálta azt a 152 magyar ifjúsági korú sportolót, akik rajthoz állhatnak Győrben, a XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A szervezőbizottság a hivatalos elektronikus dokumentációt, a "short list"-et visszaigazolta.

Fábián László MOB-főtitkár vezetésével konzultációt tartottak a győri EYOF-ra készülő sportágak képviselőinek pénteken a MOB székházában. A fesztivál megnyitója előtt 16 nappal a legfontosabb információkat osztották meg egymással a megbeszélés résztvevői.

Magyarország első olimpiai eseménye, a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 18 nap múlva kezdődik Győrben. A Rába-parti eseményen 10 sportágban rendeznek versenyeket. A szervezők minden sportágban kiválasztottak egy-egy nagykövetet: egy már „befutott” élsportolót, és egy fiatal tehetséget. Sorozatunkban a 20 versenyzőtől idézünk néhány gondolatot. Mai megszólalónk két judós: az olimpiai 5., világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig és az ifjúsági Európa-bajnok, Európa-kupa-győztes Sipőcz Richárd.