Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Gonda-érmek Kanadában

A Kanadában élő Gonda Ivett harmadik lett a legészakibb amerikai ország nyílt versenyén a 49 kg-osok versengésében.

A Magyarországon született Gonda Ivett (a kép jobb szélén) immáron több mint egy éve magyar színekben versenyez, de továbbra is Kanadában él. Sokat nem kellett utaznia, hogy részt vegyen a Kanada Openen. A 49 kg-osok között Ivett bronzérmet szerzett, dobogós helyezéssel kezdte az évet.

A nyitányon a korábbi honfitárs és hazai pályán pástra lépő Charlotte Brown ellen tudta, milyen taktikát kövessen.

- Ismertem, ezért tudtam, hol foghatom meg - nyilatkozta a versenynapot követően. - Mégis több könnyű pontot engedélyeztem neki. Ez volt a legnehezebb meccsem, nehezen tudtam koncentrálni, és nem találtam a távolságot. Sokan elkísértek, ez pedig átsegített a nehéz periódusokon. A negyeddöntőben a mexikói Jannet Alegria Pena várt rám, akivel szintén mérkőztem már korábban. A lábmunkára összpontosítottam, amivel meg tudtam nyerni az ütközetet.

Az elődöntőben a tajvani szigeten található Kínai Köztársaság versenyzője, Huel-Ning Sun megállította.

- Jóval magasabb nálam, ezért kontrára játszottam. A harmadik felvonásig vezettem is a testre mért rúgásaimmal operálva. A végén túl közel engedtem, és döntetlen lett. A hirtelen halálban nem született pont, és bírói döntéssel ő jutott a fináléba.

Érdekesség, hogy harmadik lett húga is, Gonda Evelyn az 57 kg-osok mezőnyében. Igaz, ezt a medáliát Kanadának, és nem Magyarországnak szerezte.

Mindeközben Afrikában a Luxor Openen Kotsis Edina ötödik lett, Ducz Barbara első meccsén kikapott.

Sajnálatos haláleset árnyékolta be a tornát. A törökök huszonegy éves sportolója Seyithan Akbalik a mérkőzése közben összeesett vasárnap. Kórházba szállították, de a szívleállása után már nem tudták megmenteni az életét. Az orvosok megállapították, leállt a vérkeringése.

(Forrás: taekwondo szövetség)



Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet