Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Hárai Balázs és Nagy Viktor távozik a Vasastól

Két válogatott pólós is távozik a bajnokságban negyedik Teva-Vasastól, amely a következő szezonban a mostaninál kisebb költségvetésből gazdálkodhat, így a tárgyalások során a válogatott Hárai Balázzsal (a képen) és Nagy Viktorral közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Markovits László Vasas-elnök hangsúlyozta, nagyon korrekt módon haladnak az egyeztetések a játékosokkal. Mint említettük, két pólóstól megválnak, a többiek pedig új ajánlatot kaptak a klubtól, amely Steinmetz Ádámmal már korábban megegyezett a szerződéshosszabbításról, míg a szezon egyik felfedezettjével, Német Tonival kezet fogtak, hogy a következő szezonban a Komjádiban folytatja a center.

Hárai Balázst illetően hazai és külföldi ajánlatokat is hallani (bár az Eger eddig rendre cáfolta érkezését), míg a Nemzeti Sport információi szerint Nagy Viktor (a képen) Szegeden folytathatja pályafutását.

(Forrás: NSO)

Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Infoartnet