
Újabb ötkarikás sportesemény programjába került be a jövőre a tokiói olimpián bemutatkozó karate, amely ott lesz a következő nyári ifjúsági olimpiai játékokon is – tudatta a a Karate Világszövetség (WKF). A NOB égisze alá tartozó multisport-eseményt 2022-ben rendezik Szenegál fővárosában, Dakarban. A karate már helyet kapott a legutóbbi ifjúsági olimpián, 2018-ban is: a történelmi alkalmon Baranyi Zsófia személyében magyar résztvevő is volt.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach Dakarba látogatott, ahol a 2022-es ifjúsági olimpia (YOG) előkészületeit tekinthette meg. Szenegál fővárosa az első afrikai ötkarikás helyszín lesz az olimpiai események történetében.
A 2024-es párizsi játékok szervezőbizottsága együttműködési szerződést kötött a 2022-es dakari ifjúsági olimpia rendezőivel. A partnerségben a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) is komoly szerepe lesz.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavalyi Buenos Aires-i döntését követően Dakar lesz az első afrikai város, amely olimpiai sporteseménynek adhat otthont. 3 évvel a játékok előtt tekintsük át a helyszínt, és mindazt, amit a 2022-es ifjúsági multisport-eseményről tudunk.
A csütörtök esti (magyar idő szerinti péntek hajnali) záróünnepéllyel befejeződött a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok Buenos Airesben. A következő rendező város, Dakar átvette a stafétát. A magyarok minden idők legjobb ifjúsági olimpiai szereplését produkálták az októberi multisport-eseményen.
Buenos Airesben lassan bezárják az olimpiai falu kapuit - négy év múlva Dakar ad otthont a következő ifjúsági olimpiának. A záróünnepséget helyi idő szerint csütörtök este rendezik az argentin fővárosban, ahol a stafétát átveszi a szenegáli város.
A NOB a kétszeres olimpiai bajnok hátúszó Kirsty Coventryt nevezte ki a 2022. évi dakari ifjúsági olimpiai játékok Koordinációs Bizottságának élére. A kinevezést a NOB az október 8–9. között megrendezett 133. ülésén jelentette be Buenos Airesben, az idei nyári ifjúsági olimpiai játékok helyszínén.
A IV. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat Dakarban rendezik - így döntött a 2022-es esemény helyszínét illetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 133. kongresszusa hétfőn Buenos Airesben. A szenegáli lesz az első afrikai olimpiai esemény.