Hetven esztendős lett a kétszeres olimpikon Vaskuti István olimpiai és világbajnok kenus, a Nemzet Sportolója, MOB olimpiai aranygyűrűs és MOB-érdemérmes mesteredző, a MOB elnökségének és közgyűlésének korábbi, a Mező Ferenc Sportbizotttság jelenlegi tagja.
Szovjetunió, Moszkva, 1980. augusztus 2. Vaskuti István (b) és Foltán László (j) olimpiai bajnok kenusok edzőjük, Szántó Csaba (k) nyakába akasztották az aranyérmet, melyet a C-2 500 méteren nyertek a XXII. nyári olimpián.
Vaskuti István 1955. december 5-én született Debrecenben. A Budapesti Építők, majd a Budapesti Honvéd SE versenyzője. 1976 és 1988 között tagja a magyar válogatottnak.
Moszkva, 1980. augusztus 1. A Foltán László, Vaskuti István páros (jobbra lent) a kenu párosok (C-2-es) 500 méteres versenyének győztese a moszkvai olimpián.
Moszkvában, C2 500 méteren Foltán Lászlóval nyert olimpiát, Los Angeles-be, ahol szintén esélyes lett volna, nem utazhatott.
Budapest, 1988. március 27. Vaskuti István kenus az olimpiai eskü szövegét mondja, mellette a magyar zászlót tartja Csipes Ferenc kajakozó, jobbra Fórián Éva sportlövő a magyar olimpikonok fogadalomtételi ünnepségén a Vígszínházban.
A szöuli olimpián hatodik lett, a fogadalomtételen ő mondta elő a szöveget, a megnyitón ő vitte a magyar zászlót. Tízszer nyert világbajnokságot, háromszor bronzérmes lett. Foltán mellett Buday Tamással és Sarusi Kis Jánossal aratta sikereit.
Moszkva, 1980. július 28. Buday Tamás, Frey Oszkár, Vaskuti István (b-j) kenusok és Szántó Csaba edző edzésre mennek a XXII. nyári olimpián az olimpiai faluban.
Vaskuti István a szöuli olimpia után a Honvéd edzője lett. 1986-ban a TF-en szakedzőként diplomázott. Egyik legnagyobb szakmai sikereként Szabó Attila és Pálizs Attila 1991-ben, Párizsban 500 méteren világbajnok lett.
Moszkva, 1980. augusztus 1. A Foltán László, Vaskuti István páros a dobogó legfelső fokán fogadja a gratulációt a C-2-esek (kenu kettes) 500 méteres versenye után a moszkvai olimpián.
Versenyzője volt még a szintén világbajnok Hoffmann Ervin és Boldizsár Gáspár; edzette a később olimpiai bajnok Pulai Imrét és Novák Ferencet is. 1994-ben mesteredzői címet kapott.
Dunavarsány, 1979. május 24. Pihenőt tartanak a versenyzők, köztük Dragos Ágnes, Vaskuti István, Hódosi Sándor (elöl fekszik), Foltán László, Szabó László (b1-b4) és Kálmán István kenus (j2) a kajak-kenu válogatott dunavarsányi edzőtáborában.
Edzőként Barcelonában és Atlantában a magyar olimpiai kenuválogatott vezetőjeként vett részt; a pekingi olimpia kajak-kenu versenyeinek technikai ellenőre.
Spanyolország, Barcelona, 1992. augusztus 7. Kolonics György (b) és Pálizs Attila (j) kenusok pihennek a stégen a férfi kenu kettes 1000 méteres versenyszám döntője után. A páros az 5. helyen végzett. Középen Vaskuti István edző.
Sportdiplomataként 2008-tól és 2010-től a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) első alelnöke volt, az ICF Technikai Bizottságának elnökeként sokat tett a kajak-kenu világversenyek időbeosztásának megreformálásában, de irányította a síkvízi bizottságot is; 2003-ban beválasztották az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségébe .
Vaskuti István a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának alakuló ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság tárgyalójában 2021 tavaszán.
A hazai szövetséget elnökségi tagént, szakmai vezetőként és a szakmai bizottság elnökeként is segítette. Korábban a Sportsegély Alapítvány Kuratóriumának és a Nemzeti Sportszövetség elnökségének tagja.
Vaskuti István sportdiplomataként a pekingi olimpián.
1988-ban tagja lett a MOB közgyűlésének, elnökségének. A MOB bizottságaiban ma is aktív, kezdetben vezette a sportolói bizottságot, később a sportszakmait; ma a Mező Ferenc Sportbizotttság tagja.
MOB-érdeméremben részesült Vaskuti István olimpiai bajnok kenus a Magyar Olimpiai Bizottság budapesti közgyűlésén 2022 májusában. Az elismerést Gyulay Zsolt MOB-elnök és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke adta át.
Tagja – és korábban alelnöke – a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének, 2023-től a Nemzet Sportolója, elismerései közt Nemzetközi Fair Play-díjas (1986), MOB Olimpiai aranygyűrűs (1995), Papp László Budapest-sportdíjas (2017) és MOB-érdemérmes (2022).
Dunavarsány, 1979. május 24. Vaskuti István edz a kajak-kenu válogatott dunavarsányi edzőtáborában.
Isten éltesse Vaskuti Istvánt!