Teqball erem1

A Bányik, Katz férfipáros valóra váltotta az álmát

2023. 07. 02.
Megosztás

Aranyérmet szerzett a krakkói Európa Játékok záró versenynapján a Bányik Csaba, Katz Balázs teqball férfipáros, amely a döntőben a nagy rivális szerb Nikola Mitro, Bogdan Marojevic kettőst győzte le.

Teqball erem3

Az aranyéremig vezető út sohasem könnyű, de ezúttal még a szokásosnál is kacifántosabbra sikeredett. Már az elődöntőt is kétszer kellett megnyerni, de ha lélektani szempontból nézzük, akkor lehet, hogy háromszor.

Először péntek este mutatott fölényt a Bányik Csaba, Katz Balázs férfipáros a lengyel Adrian Duszak, Marek Pokwap kettőssel szemben – megnyerve az első szettet –, majd szombaton kezdődött minden elölről, a nulláról. Ugyanis lecsapódott a pára a pályán, képtelenség volt játszani, úgy csúszott, mintha jégen próbáltak volna talpon maradni, ami rendkívül sérülésveszélyes volt.

Úgyhogy szombaton újra nekifutottak. Zsúfolásig telt lelátók előtt, azzal a teherrel a vállukon, hogy a nézők 99 százaléka ellenük drukkolt.

Végül három szettben, és elképesztő izgalmak közepette a Bányik, Katz kettős legyőzte a lengyeleket, és jöhettek a döntőben a nagy rivális szerbek, Nikola Mitro és Bogdan Marojevic. A döntő első szettjét Bányik négy remek nyitással kezdte – négy magyar pont született belőle. Ez megadta az alaphangulatot, és meghozta a szettelőnyt.

A második játszma azonban teljesen más képet mutatott: a szerbek visszajöttek a meccsbe, és sima játékkal egyenlítettek.

A döntő szett valódi hullámvasút volt, de minden jó, ha jó a vége, és ezúttal nagyon jó lett. A Bányik, Katz kettős elképesztő sorozata nem szakadt meg – zsinórban a 11. tornagyőzelmüket aratták Krakkóban.

Teqball 04

„Gyerekkorom óta erről álmodom, és most valóra vált az álmom, ráadásul duplán, hiszen két aranyérmet akasztottak a nyakamba – mondta Katz Balázs, aki Vasas Leával vegyes párosban is diadalmaskodott. – Nem volt könnyű nap, tegnap egész este járt az agyam, annyi eseményt kellett feldolgozni, ez a lengyelek elleni első szettben meg is látszott. De azután a döntőben már próbáltuk élvezni a játékot, és ez meghozta az eredményét.”

„Tényleg olyan volt, mintha hullámvasúton ültünk volna az elmúlt két napban: lesz verseny, nem lesz verseny, reggel lesz, este lesz, esőben lesz, szélben lesz… Egyszerűen nem tudtuk, mire számítsunk – folytatta a gondolatmenetet Bányik Csaba. – Végül azonban úgy érzem, sikerült a legjobbat kihozni a helyzetből, annak ellenére, hogy a döntőben is voltak nagy hullámvölgyek. A szerbek nagy riválisaink, de eddig egy kivétellel mindig sikerült őket legyőzni – reméljük, ez továbbra is így marad.”

Teqball 03

Major Gábor szövetségi kapitány a három aranyéremmel elégedett, ugyanakkor elmondta, a két egyéni számon még dolgozni kell. „Nagyon örülünk, büszke vagyok a lányokra és a srácokra, akik végig konentráltak voltak – nyilatkozta a kapitány. – Ebben a sorozatban szinte mindennel szembe kellett néznünk: nappal, széllel, párával, csúszós talajjal, minden volt, ami amúgy nincs a mi sportágunkban. Hatalmas élmény volt, hogy Krakkó főterén több, mint ezer ember élvezte a show-t.”