A golyósportok kandidálnának a 2024-es olimpiára

A golyósportok kandidálnának a 2024-es olimpiára

2015. 11. 23.
Megosztás

A golyósportok kandidálnak a 2024-es olimpiára. Régóta dolgoznak már ezen a Nemzetközi Golyósportok Szövetsége (CMSB) és az európai szakági szövetségek: az Európai Petanque Szövetség (CEP), az Európai Bocsa Szövetség (EBA) és az Európai Volo Szövetség (FIB), de elsősorban azon, hogy a golyósportok, amelyeknek történelme közös, és a játékok nagymértékben hasonlítanak egymáshoz, ismét egyesüljenek a jövőben.

A november közepén, az olaszországi Saluzzoban megrendezett konferencia célja nem más volt, mint az Európai Golyósportok Szövetségének (CESB) megalapítása.

"Az alapító ülésen részt vett Szrapkó István, az Európai Bocsa Szövetség alelnöke is, aki tájékoztatott bennünket arról, hogy az újonnan alapított szövetség elnökségi tisztségei közül egyet a Magyar Golyósportok Szövetségének egyik elnökségi tagja fogja majd ellátni vélhetően. Ez, valamint az ő alelnöki szerepe tovább erősíthetik a Magyarországon már 25 éve jelen lévő golyósportok fejlődését, azok népszerűsítését, és a játékosok táborának bővülését" - fejtette ki Lóth Ágnes főtitkár.

"Hazai versenyzőink nagy örömmel fogadták a hírt, hogy már most megkezdhetik felkészülésüket a 2016-ban megrendezésre kerülő bocsa ifjúsági Európa-bajnokságra, valamint a felnőtt férfi csapat és egyéni kontinensviadalra, amelynek ez alkalommal Olaszország ad majd otthont Crema városában. Fontos megemlíteni, hogy a nemzetközi juniorversenyek sorsát Szrapkó István a szívén viseli, a 2004-ben hazánkban megrendezett verseny után idén is ő gondoskodott arról, hogy az utánpótlássportot fenntartani és fejleszteni hivatott verseny ismét megrendezésre kerüljön" - tette hozzá Lóth Ágnes.

(Magyar Golyósportok Szövetsége-MOB)