Női kajakosaink első olimpiai aranyérmére a barcelonai olimpiáig kellett várni, ott sikerült a négyesnek felállni a dobogó tetejére. E kvartett tagja volt Czigány Kinga, aki akkor, a maga húsz évével a csapat legfiatalabb tagja volt. Se szeri, se száma pályafutása alatt „összelapátolt” érmeinek, többször is volt az év kajakosa, mégis viszonylag fiatalon, huszonhat évesen vonult vissza egy gerincsérülés miatt.

Id. Knézy Jenő hívta a Telesporthoz dolgozni riporterkén, de a túl sok stresszel járó munkakör nem az ő világa volt, valamint időközben megismerte férjét is, a kanadai Neil MacAskillt, aki edzőként dolgozott a juharlevelesek kajak-kenu válogatottjánál. Így mondhatni, a sportág családban maradt. Végül férje hazájában telepedtek le, a nyolcezres Renfrew nevű kisvárosban.

Egy néhány évvel ezelőtt készült interjúban elmesélte, nem volt könnyű gyökeret vernie új hazájában, hiszen az anyanyelvén még csak szólni sem tudott senkihez. De a segítő kezeknek hála, ma már teljes és boldog életet él. És mintha csak vissza akarna adni minden jót, amit kapott, főállásban egy alapítványnál dolgozik, ahol idős embereknek segít, afféle házvezetőnőként.

Munkájáról így vallott: „Egyetlen olimpiai bajnokra sincs ráírva, hogy ő bizony komoly élsportoló volt, és az is természetes, hogy a névjegykártyámon sincs rajta a múltam egy darabja. És ez így van jól. Nem kell tudniuk, hogy egy magyar olimpiai bajnok vasalta ki éppen a terítőt. Egy vagyok a munkáját szerető, dolgozni vágyó, pozitív, odafigyelő emberek közül.”

Szabadidejében is fontos szerepet játszik a segítségnyújtás, hiszen önkénteskedik, a speciális olimpiára készít fel versenyzőket, melyről szintén korábban egy interjúban mesélt.

„Feltölt ez a munka. Még ha legtöbbször könnybe lábad is a szemem, megható sorsokkal, emberekkel találkozom. Intellektuális sérültekkel foglalkozom, és nem is tudom megfelelően átadni, mit jelent nekik egy-egy dicsérő szó. Egyikük a magas térdemelést sokkal szebben csinálta, mint az előző órán – egy egész apró centi is sikernek számít –, utána pedig a nyakamba borult és megölelt. Hát ezek magasztos pillanatok. Van olyan tanítványom, aki beszélni sem tud, de a teste, a gesztusai, a mimikája mindent elárul. Ezek a hétköznapi csodák még teljesebbé teszik az életemet.”

Czigány Kinga története is mutatja, hogy egyfelől mennyire fontos figyelnünk a mentális egészségünkre, és nem félni segítséget kérni, valamint, hogy nem leszünk attól kevesebbek, ha önzetlenül segítünk másoknak. Kívánjuk, hogy a következő ötven év is ilyen harmóniában és boldogságban teljen számára!