Úszásban a 400 méter gyors fináléja kellemetlen meglepetéssel zárult. Székely Ripszima ugyan megszerezte az ötödik helyet, de Gyenge Valériától mindenki jobb szereplést várt, mint a döntő utolsó, nyolcadik pozícióját.

Mint Gyenge Valéria későbbi visszaemlékezéseiben elmondta, a magyar tábor akkor már elég „zűrös” volt, tulajdonképpen maguk a vezetők sem tudták, mi fog történni, és hogy mit csináljanak. Mindenki a saját gondolataival volt elfoglalva. A versenyek még folytak, igyekezett mindenki tenni a dolgát, de a külső körülmények zavarták az összpontosítást.

Délután szállt vízbe a vízilabda-válogatott a jugoszlávok ellen. A tét az aranyérem megszerzése volt. A kezdés kitűnően sikerült, az első félidőben Mayer és Kárpáti góljával már 2:0-ra vezetett a magyar gárda. A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, a jugoszlávok szépítettek is az eredményen, de végeredményben a magyar válogatott 2:1-re nyert. Ezzel veretlenül szerezte meg 1932, 1936 és 1952 után immár negyedszer az olimpiai bajnoki címet.
A sikercsapat: Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István, Zádor Ervin. Ketten ugyan kiutaztak az olimpiára, de Martin Miklós sérülés miatt sokáig nem volt bevethető. Az utolsó összecsapáson a jugoszláv emberhegyek ellen úgy döntött a kapitány, Rajki Béla, hogy eltekint Martin játékától. Pedig még Kárpáti is kérlelte a kapitányt a talákozó napján. Így Martin nem lett olimpiai bajnok. Domján Árpád sem kapott bizalmat, hogy szerepelhessen a csapatban. Ő sem lett bajnok.

„Felhangzott a bírói füttyszó. Végre vége a meccsnek. Óriási az öröm, a srácok ugrálnak be a medencébe, ölelés, csók. Összeölelkeztünk és felhangzott háromszor az éljen, éljen, éljen!
A közönség tombol, mi sírunk, akár a gyerekek. Felállunk a dobogóra, és átadják az érmeket. Fényképészek, riporterek hada vesz körül minket. Négy hosszú és keserves év, fáradságos munka gyümölcse, kezemben az aranyérem. Felhangzik a Himnusz, miközben a középső árbócra felkúszik a Kossuth-címeres piros-fehér-zöld lobogó, és mi énekeljük a Himnuszt. A dobogó második fokán a jugoszlávok, a másik oldalon a szovjetek. Miközben jöttek a dobogóhoz a közönség fújolt, köpködött. Gyilkosok... Külön kocsikkal vittek haza minket a faluba a kinti magyarok. Átöltöztünk és vissza a városba, ahol a tiszteletünkre csináltak egy estéjt Itt ünnepeltünk és búcsúztunk is egymástól, hiszen Jeney, Zádor, Kárpáti, Martin és Domján úgy döntött, hogy nem térnek haza” – emlékezett vissza a döntő utáni történtekre Hevesi István.



A kéziszercsapat döntője előtt hatalmas izgalmakat éltek át a magyar lányok. A hat hölgy, hat nemzeti szinű szalaggal mutatta volna be a gyakorlatát. De az utolsó pillanatban kiderült, hogy Tass Olga szalagja elveszett. Most mi lesz, hiszen egyöntetűen kell kinéznie a gyakorlatnak a bírák előtt. A csapat edzője, Vali „néni” intézkedett: „Az az egy szalag a forradalmat jelképezi és a szebb jövőt, a szabadság utáni vágyat tükrözi, azt, hogy valami újat indít el az ötvenhatos események sorozata, és ezt az újat szeretné megjeleníteni ez a szivárványszínű szalag.”

A szigorú bírák értékelték Vali néni szavait és indulhatott a csapat a kéziszerversenyben. A lányok meghálálták az edzőnő fáradalmait. Bartók Béla parasztdalainak akkordjaira elbűvölte a közönséget a teljesítményük. Az ausztrál nézők szerint nem is tornászcsapatot, hanem egy operaházi balettkar felejthetetlen teljesítményét láthatták. A pontozók is értékelték a teljesítményt, és magas pontszámokkal jutalmaztak. Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet, Kertész Aliz, Bodó Andrea, Korondi Margit, Tass Olga felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

„Minden ország maga választhatta meg a kéziszert. Mi egy jó nehéz szert, azt az őrült hosszú szalagot választottuk, rettenetesen nehéz volt dolgozni vele. A Keleti Ágnes, Kovács Éva, Berczik Sára hármas állította össze a koreográfiát. A pontozók azt nézték, milyen az ötlet, hogyan koreografálták a mozdulatokat, hogyan dolgoznak egyszerre, milyen zenét választottak, miképp adják elő. Tehát az ég egy világon minden számított. De akármilyen szép is volt minden, a győzelemhez szerencse is kellett. Ez mellénk állt, s hatalmas sikert arattunk” – emlékezett Kertész Alice.

Olyan szép volt az előadás, hogy azt be kellett még egyszer mutatni a verseny védnöke, az edinburghi herceg kérésére. A szabály az volt, hogy ilyen kéréseknek csak az eredményhirdetés után lehet eleget tenni, de most kivételt tettek. Sőt, a kissé késve érkező királynő kívánságára harmadszor is bemutatta a csapat a gyakorlatot.

Az már később derült ki, hogy a kapott pontszámmal nem sikerült az összetett csapatversenyben megelőzni a szovjeteket, így a női csapatversenyben ezüstérmet szereztek a hölgyek.
A bajnokcsapat tagjai közül Bodó, Korondi, Keleti, Kertész és a tartalék Nagy Márta nem tért haza Magyarországra.

Ezen a pénteki napon többen már nem szurkolhattak a magyar csapat tagjainak, mert a sportolók egy része sürgősen útra kelt – legalábbis aki akarta – és meg sem álltak hazáig. Búcsút intve Melbourne-nek, újabb másfél hetes kalandtúra kezdődött; 84 fő indult el, többszöri megállás után a cél Milánó volt. Innen vonaton folytatták az útjukat Budapestre.

A magyar csapat érmeinek a száma: 9 arany-, 10 ezüst-, 7 bronzérem, ami az olimpia befejező napján már nem emelkedik, hiszen sportolóink számára december 7.-én befejeződtek a versenyek.

A megnyitó beszámolóját itt olvashatják.
Az első nap beszámolóját itt olvashatják.
A második nap beszámolóját itt olvashatják.
A harmadik nap beszámolóját itt olvashatják.
A negyedik nap beszámolóját itt olvashatják.
Az ötödik nap beszámolóját itt olvashatják.
A hatodik nap beszámolóját itt olvashatják.
A hetedik nap beszámolóját itt olvashatják.
A nyolcadik nap beszámolóját itt olvashatják.
A kilencedik nap beszámolóját itt olvashatják.
A tízedik nap beszámolóját itt olvashatják.
A tízenegyedik nap beszámolóját itt olvashatják.
A tizenkettedik nap beszámolóját itt olvashatják.
A tizenharmadik nap beszámolóját itt olvashatják.
A tizennegyedik nap beszámolóját itt olvashatják.

(MOB, fotó: MTI archivum)