20240426 010 MKKSZ kozgyules

A MOB főtitkára is köszöntötte a kajak-kenu sport közgyűlését

2024. 04. 26.
Megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) pénteken tartotta tavaszi közgyűlését, melyet a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Fábián László is köszöntött.

„Tűkön ülve várjuk az olimpiát, készen állunk!” A szövetség elnöke mondta ezt a közgyűlésen, amelyre a Stopperen került sor. Schmidt Gábor elmondta, a magyar kajak-kenu sport büszke lehet eddigi eredményeire, a jelenleg is zajló munkafolyamatokra és pozitívan tekint a közelgő párizsi ötkarikás játékok elé. Egyebek mellett elfogadták a 2023. évi költségvetési beszámolót és a 2024-es tervezetet is.

A közgyűlésen jelen volt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója, valamint Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) főtitkára is.

20240426 021 MKKSZ kozgyules
MOB-Média/Szalmás Péter

Dr. Baráth Etele, a közgyűlés elnöke a napirendek előtt Fábián Lászlónak adott szót, aki kiemelte, példaértékű munka folyik az MKKSZ-ben, és reméli, hogy Párizsban, valamint az következő olimpiákon is sikeresen szerepel majd a sportág.

„Remélhetőleg a következő olimpiákon is folytatódni fog a sportág hosszú ideje tartó sikersorozata. Mindig vannak nehézségek, de úgy gondolom, hogy a kajak-kenu számára az előző év jó főpróba volt. Azt gondolom, hogy az az utánpótlásbázis, ami ezt a sportágat jellemzi remek alapot jelentenek a jövő sikereinek is, csakúgy, mint azok a szakemberek, akik a vízitelepeken nap, mint nap dolgoznak. Ez az a szövetség, amely a működését tekintve mindenképpen példaértékű” – mondta a MOB főtitkára.

20240426 005 MKKSZ kozgyules
MOB-Média/Szalmás Péter

„1936 óta várjuk mindig tűkön ülve az olimpiát, ez adja az identitásunkat. Legutóbb Tokióban az egész világot magunk mögé utasítottuk és toronymagasan megnyertük a sportág éremtáblázatát. Most is felkészültek vagyunk, sőt, azt gondolom készen állunk, de persze ez csak 91 nap múlva fog kiderülni. Ez a közösség kiváló munkát végez a mindennapokban és ezt az utánpótlás kimagasló eredményeiből is látjuk. Az új generációk már ott loholnak a mostani felnőtt élversenyzők nyakán, sőt szerintem a közelgő válogatón is lesz meglepetés” – fogalmazott Schmidt Gábor, aki külön kiemelte a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiával közösen létrehozott Kajak-Kenu Módszertani Központot, amely szerinte a biztosítékot jelenti a további sikerekre. Végezetül kihangsúlyozta az elmúlt évek sportdiplomáciai sikereit, és megköszönte az elnökség, a bizottságok és a hivatali szervezet munkáját is.

(MKKSZ)