20230428 014 mkksz kozgyules

A nemzetközi szövetség és a MOB elnöke is köszöntötte a kajak-kenusok családját

2023. 04. 28.
Megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) történetében először a nemzetközi szövetség (ICF) aktuális elnöke is beszédet mondott a szervezet pénteki közgyűlésén, amelyet a Stopper rendezvényhajón tartottak meg. A sportág küldöttjeit Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság első embere is köszöntötte.

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos kiemelte, hogy pontosan 455 nap van hátra a párizsi olimpiáig, és valamivel kevesebb, mint 500 nap a paralimpiáig, emellett júniusban lesz a Európa Játékok is Krakkóban. „Ami meghatározza egy ország sikerességét, az az olimpiai szereplés. 455 nappal az olimpia és kevesebb mint 500 nappal a paralimpia kezdete előtt állunk ma, így egyre aktuálisabb erről beszélni. A Magyar Olimpiai Bizottsággal minden sportági szövetséget végig látogatunk és kijelenthetem, hogy az MKKSZ az egyik legjobban működő" – fogalmazott Gyulay Zsolt.

Csütörtökön a MOB szakmai vacsorára invitálta a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnökségét, ezen jelen volt dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és az MKKSZ több elöljárója is. „Sportdiplomáciai szempontból nagyon fontos és sikeres eseményen vagyunk túl, az ICF elnöke is megerősítette, hogy a magyar szövetség rendkívül sokat tesz a nemzetközi kajak-kenu sikeréért" – tette hozzá Gyulay Zsolt.

20230428 001 mkksz kozgyules

Thomas Konietzko, a nemzetközi szövetség elnöke és Baráth Etele, az MKKSZ közgyűlésének első embere.

MOB-Média/Szalmás Péter

Az ICF elnöke, Thomas Konietzko kijelentette, hogy az MKKSZ nagyon stabil és megbízható együttműködő partnere a nemzetközi kajak-kenu családnak. „Mindig számíthattunk a magyar szövetségre és annak hivatali szervezetére, és tudjuk, hogy önök mindig készek segítséget nyújtani a nemzetközi kajak-kenu családnak, ha valamilyen probléma merül fel" – mondta a német sportvezető. Elmondta: az ICF célja megőrizni a jelenlegi hatodik helyét az olimpiai sportágak rangsorában. „Általánosságban elmondható, hogy a 2028-as olimpiai programnak a jelenlegi formájában kell maradnia. Ennyi változás után versenyzőink már megérdemlik az állandóságot. Amit azonban mindenképpen meg akarunk vitatni, az az olimpiai kvalifikációs rendszerünk megváltoztatása. Rugalmasabbá kell válnunk, a kvalifikációs rendszert a világkupák és a kontinentális játékok felértékelésére kell használnunk. El tudnám képzelni egy harmadik pillér bevezetését, amely egy olimpiai kvalifikációs ranglistarendszeren alapulna és a kontinensviadalokat kontinentális kvalifikációs eseményként használná. Az elnökség a mostani ülésén jóváhagyja egy munkacsoport felállítását, és jövő ilyenkor egy tervezetet nyújthatunk be további megvitatásra a fenti témában” – árulta el Thomas Konietzko.

20230428 004 mkksz kozgyules

Schmidt Gábor, Thomas Konietzko és Kárai Péter gazdasági és vagyongazdálkodási alelnök.

MOB-Média/Szalmás Péter

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke beszámolójában kiemelte, hogy a magyar kajak-kenu tavaly megőrizte helyét a világ élvonalában, idén pedig az elsődleges cél az olimpiai kvóták megszerzése.

A közgyűlésen felszólalt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy a sportág mind a nemzetközi, mind pedig a magyar színtéren élen jár az integrációban. „A párizsi paralimpián 22 sportág lesz, ebből 17-ben is komoly esélyünk van a kvótaszerzésre. A 22-ből nagyjából a felénél tapasztalható, hogy megvalósulni látszik az integráció, de ahol ez a legkorrektebben, legempatikusabb módon zajlik, az a kajak-kenu. Ha minden jól megy Párizsban hat-hét versenyzőnk lesz a kajak-kenu sportágból”.

A közgyűlés résztvevői a sportolói bizottság képviseletében a tokiói olimpikon, világbajnoki ezüstérmes kenus Balla Virágot választotta meg az elnökség tagjává.

(MTI, MKKSZ, MOB-Média)