Utepalancsa 1x1

A Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt vegyespáros indulhat az olimpiai kvalifikációs curlingtornán

2021. 11. 09.
Megosztás

“Azt már tudtuk, minden mérkőzés addig tart, amig le nem fújják.

Azt már tudtuk, minden mérkőzés addig tart, amig le nem fújják. Az első két meccsen is jól játszottunk, de voltak olyan hibáink, amelyek a vereségünket eredményezték, viszont ezeken a találkozókon sem játszottunk alárendelt szerepet. A folytatásban jobban megfejtettük a pályát, kevesebb hibát vétettünk, és számomra nem volt kétséges, hogy mi nyerjük a végén a páros találkozót” – mondta Kiss Zsolt.

A curling vegyespárosok olimpiai mezőnyében még két hely kiadó a pekingi ötkarikás játékokra. A hollandiai Leeuwardenben december 5. és 9. között rendezik a kvalifikációs versenyt.

Hogy kik képviselhetik hazánkat a viadalon, arról egy négy győzelemig tartó párosverseny döntött. Pénteken az első két megmérettetést a Szekeres Ildikó-Nagy György duó nyerte 6:4, illetve 10:8 arányban.

Szombaton a harmadik találkozón négy pontos hátrányból felállva 9:5-re nyerte a kétszeres világbajnok Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt-kettős. A negyedik mérkőzés káprázatos játékot hozott. Palancsaék 4 pontos enddel kezdték a találkozott, de a második endben jött a Szekeres-Nagy-páros válasza, 4:4-re alakítva az eredményt. Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok. A befejezés 9:8 lett Palancsaék javára.

Az ötödik összecsapáson a hetedik end végén 7:3-ra zárt a világbajnok duó, így már náluk volt az előny.

Hétfőn a Palancsa-Kiss-páros a végső győzelem reményében lépett a jégre. Nagy nyomás nehezedett ezen a találkozón Szekeresékre. A z első két endet el is vesztették, majd a következő két játékrészben minden összejött a párosnak, így az állás 4:4 lett. A hatodik endben sikerült a vezetést is megszerezniük Szekereséknek és 6:5-re vezettek. Az utolsó endben pontos, hibátlan dobásokkal, precízen végrehajtott taktikával, az utolsó endben 4 pontot írva Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt párosa megszerezte az olimpiai kvalifikációs szereplés lehetőségét.

A 2022-es pekingi téli olimpiai játékok kvalifikációs versenyén Hollandiában 14 vegyespáros csapat küzd majd a két utolsó szabad helyért. Két selejtezőcsoportban kezdődnek a küzdelmek. A csoportok győztesei az elődöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek keresztbe mérkőznek, majd a győztesek jutnak a legjobb négy közé. Az elődöntők győztesei csatlakoznak Kína, Nagy Britannia, Norvégia, Svédország, Kanada, Olaszország, Svájc és a Cseh Köztársaság mellé a tízcsapatos ötkarikás mezőnybe.

A győztes páros férfi tagja elmondta, a hollandiai pályát nem ismerik, de az ellenfelek is hasonló helyzetben vannak.

Az esélyeket tekintve úgy véli, minden ellenfelüket győzték már le, de vereséget is szenvedtek riválisaiktól, rendkívül kiegyenlített a mezőny.

A Palancsa-Kiss-duó a hétvégén Lengyelországba, Lodzba utazik, hogy erős ellenfelekkel mérettessék meg magukat, és sikerrel készüljenek fel a decemberi kvalifikációs tornára.

(Magyarock, fotó: Magyar Curling Szövetség, MTI)