Karácsony közeledtével a párizsi olimpia kabalafigurájával és a hivatalos, olimpiai ötkarikával díszített kulacsaival lepte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Semmelweis Egyetem által fenntartott Pető Intézet fiatal növendékeit.
Az ajándékokat a MOB nevében a párbajtőröző riói olimpiai bajnok Szász Emese, a MOB elnökségének tagja adta át az intézet diákjainak, akik köszönetképpen két karácsonyi dalt adtak elő.
A jótékonysági esemény alkalmával a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes vívót a Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézetének főigazgatója, Makk Ádám fogadta, aki maga is vívóedző.
„Intézetünk egyesülete, a Pető SE kerekesszékes vívói épp a hétvégi országos bajnokságra készülnek, a most kapott kulacsokat már ott bevetjük, örülni fognak a fiatalok. Nagyon fontosnak tartjuk a diákjaink képzésében, nevelésében a tehetséggondozást, a sportos közösségbe való integrálódást. A sportos szemléletformáláshoz segítenek az olimpikonok, bajnokok, mint most Emese jelenléte is, de akár az olimpiai kabalafigura is azt erősítheti” – mondta a főigazgató, MOB Fair Play Életműdíjas vívóedző.
Dr. Pető András (1893 – 1967) a konduktív pedagógia és a konduktorképzés megalkotója, a konduktív nevelés módszertanának kidolgozója volt.