A  XX. nyári olimpia Münchenben

A pólós professzor - 70 éves Magas István

2022. 02. 22.
Megosztás

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy ha egy olimpiai érmes vízilabdázónak a nevét beírjuk a Google-be, akkor több találatot kapunk civil életében elért eredményeiről, mint a sportban „elkövetett” teljesítményéről. Magas István professzorral viszont ez az eset áll fenn, minthogy a közgazdaságtudomány területén olyan eredményeket ért el nemzetközi szinten is, mint anno a világ medencéiben vízipólósként.

Ám mi most még is élsportoló időszakából idéznénk fel egy anekdotát hetvenedik születésnapja alkalmából. A ’70-es évek környékén egy Hvar szigetén rendezett Jadran-kupán történt az eset, melyet dr. Szivós István elevenített fel a magyar vízilabdázás történetét feldolgozó Aranykor című kötetben.

„…Pistának szeleburdi dolgai voltak olykor, azon túl, hogy remek játékos volt. Az oroszok elleni meccsen valaki rálőtte messziről, mire három védő azonnal lefordult. A labda a kapufáról félpályáig pattant vissza, pont Öcsihez (Magas István beceneve – a szerk.), aki ahogy volt, rányúlt, aztán elfekve bumm, fél méterrel mellé vágta. Na most kérlek, ezek után Béla (Rajki Béla, az akkori szövetségi kapitány – a szerk.) ott helyben, Hvar szigetén elvitte magával Öcsit a szemklinikára, miután letelefonálta Győrfy professzorral, hogy fogadják őket, mondván, aki nem veszi észre, hogy lefordultak a bekkek, és így ellövi a labdát, annak nyilván nem működik a perifériás látása.”

A  XX. nyári olimpia Münchenben

1972. augusztus 26-szeptember 11. között Münchenben rendezték meg a XX. nyári olimpiát. Az olimpián a magyarok 6 arany-, 13 ezüst- és 16 bronzérmet nyertek.

MTI, Petrovits László

Valószínűleg azzal a látással olyan nagy gond nem lehetett, hiszen Magas István később elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, a diploma megszerzése után az intézmény munkatársa lett, majd a ’80-as években Amerikába hívták tanítani előbb a University of Connecticut-ra, majd a Willamette University, illetve a Texas Tech. University diákjait oktatta, 1992-ben tért haza, azóta pedig — többek között — a Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének professzora.

A vízilabdázóknál nagy hagyománya van annak, hogy diplomával rendelkezzenek azok, akik a labdát pofozgatják a medencében. Magas István iskolapéldája lehetne ennek a mentalitásnak, hiszen, ha beírjuk bármelyik böngészőbe a nevét, se szeri, se száma a tudományos munkásságához kapcsolódó oldalaknak. Lám az élsport és a tanulás mégis csak összeegyeztethető!

Boldog születésnapot kívánunk!