A szapporói csapat győzelemmel ünnepelte az MJSZ születésnapját

A szapporói csapat győzelemmel ünnepelte az MJSZ születésnapját

2017. 10. 01.
Megosztás


A 2008-as szapporói világbajnokságon élvonalba jutott magyar jégkorong-válogatott 6-5-re legyőzte az olimpiai érmesekkel felálló finn öregfiúk csapatát az idén 90 esztendős hazai szövetség (MJSZ) születésnapi ünnepségén szombaton.

A Papp László Budapest Sportarénában rendezett mérkőzésen - amelyet a profi játékvezetéstől májusban visszavonult Gebei Péter is vezetett - a főként 1995-ös világbajnokokból álló finn együttes volt Pat Cortina csapatának ellenfele.

Az első harmad végén a MAC Budapest vezetőedzője, Majoross Gergely talált be, majd a visszavonulását augusztusban bejelentő, utolsó mérkőzését játszó Kovács Csaba növelte az előnyt.

A második húsz percben előbb Kovács, majd egy vendég gólt követően Majoross talált be újra. Horváth András góljára azonban a finnek - akik addig három, a kiállítást helyettesítő büntetőt is kihagytak - háromszor is felelni tudtak. A záró felvonás a szurkolók "Öregember nem vénember, hejj, hejj!" rigmusaival indult, s míg a finnek egyenlítettek büntetőből, Tokaji Viktor elhibázott egyet. Végül Ladányi Balázs a levegőből ütötte be a korongot a vendégek kapujába, ezzel a magyar öregfiúk megszerezték a győzelmet.

Korábban a felnőtt női válogatott a lengyelekkel mérkőzött meg, és fölényes, 8-1-es sikert aratott.

Az egész napos ünnepség zárásaként a férfi válogatott szintén a lengyelekkel találkozott, az új szövetségi kapitány, Jarmo Tolvanen bemutatkozó mérkőzésén. A finn szakvezető nem számíthatott a Fehérvár AV19 játékosaira a klub osztrák liga (EBEL) kötelezettségei miatt, míg a vendégek a lengyel bajnokságból érkező hokisokkal álltak fel.

A gól nélküli első harmadot követően Dansereau Keegan találatával szerzett előnyt a magyar csapat, majd Miskolczi Márk, illetve a duplázó Orbán Brance növelte a különbséget, a lengyelek a harmad végén szépítettek. Az utolsó húsz percben egyedül Nagy Gergő talált be, így magabiztos sikerrel debütált az új kapitány, míg az MJSZ három győztes mérkőzéssel ünnepelt közel nyolcezer néző előtt.

A találkozó előtt elbúcsúztatták Ladányi Balázst, Peterdi Imrét és Gebei Pétert.

A magyar lengyel összecsapás után a legjobb játékosoknak a díjat Vladislav Tretyak, a legendás, háromszoros olimpiai bajnok szovjet kapus adta át.

Eredmények:
női mérkőzés:
Magyarország-Lengyelország 8-1 (1-1, 4-0, 3-0)

öregfiúk mérkőzés:
Magyarország-Finnország 6-5 (2-0, 3-4, 1-1)
magyar gólszerzők: Majoross (20., 29.), Kovács (20., 23.), Horváth (31.), Ladányi (56.)

férfi mérkőzés:
Magyarország-Lengyelország 5-1 (0-0, 4-1, 1-0)
gólszerzők: Dansereau (22.), Miskolczi (29.), Orbán B. (30., 37.), Nagy G. (52.), illetve Bychawski (40.)

(MTI)