A születésnapos Imre Géza vívóleckét adott a MOB munkatársainak

A születésnapos Imre Géza vívóleckét adott a MOB munkatársainak

2016. 12. 21.
Megosztás


Régi álma vált valóra a Magyar Olimpiai Bizottság néhány munkatársának, akik decemberben pástra állhattak, és vívóleckét vehettek az olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívótól, a 42. születésnapját Szenteste előtt egy nappal ünneplő ötszörös olimpikontól, Imre Gézától.

„Még ősszel, a Nagy Sportágválasztón jött az ötlet. Esett az eső, Gézával ültünk a sátorban, és arról beszéltünk, milyen jó lenne egy edzésre elmenni, ahol fegyvert foghatunk, és megmutatja nekünk a vívás alapjait. Kért egy kis időt, azt mondta, decemberben térjünk rá vissza. Egyeztettünk egy időpontot, december közepére esett, közel a születésnapjához, így az edzés végén egy tortával fel is köszöntöttük. Tizen mentünk el a Bupapesti Honvéd Dózsa György úti vívótermébe, az egykori zsinagógába. Mindenki beöltözött komplett vívófelszerelésbe, és átvettük az alaplépéseket, a helyes testhelyzetet és fegyverfogást. Nagyon élveztük a vívóleckét, már a folytatásról beszélünk!” - összegezte Holló Viktória szervező, a MOB munkatársa.

Imre Géza 1974. december 23-án született. Kisgyermekként úszott, teniszezett, majd kilencévesen ment le a vívóterembe. Hűséges klubjához, hiszen kezdettől a BHSE sportolója. Nevelőedzője Kopetka Béla, mestere ma Dancsházy-Nagy Tamás. A riói olimpián a párbajtőrözők egyéni versenyében ezüst-, a csapatversenyben bronzérmes lett. Athénban csapatban lett ezüst-, Atlantában egyéniben bronzérmes. Négyszeres felnőtt világ- és hatszoros Európa-bajnok.

(MOB)