Lászlóék dobogóra álltak Ungváron

A Világjátékokra készülő magyar bajnok győzött a Kassa Openen

2013. 06. 04.
Megosztás

László Csaba és Páli Viktória nyerte a Kassa Opent. A szlovákiai versenyen a Világjátékokra készülő magyar páros a WDSF International Open Standard kategóriájában végzett az élen.

A magyar bajnok standardtáncos duó 310 világranglista pontot kapott ezért a győzelméért. „Nem volt betervezve a kassai verseny, de utolsó pillanatban mégis úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Innentől csak a Világjátékokra készülünk. A július 25-én kezdődő játékokra bízom benne, hogy a lehető legjobb formába tudunk lendülni majd” – mondta Páli Viktória.

A László-Páli kettősnek ez volt az idei első nemzetközi győzelme. A 2013-as szezonban egyszer voltak még dobogón: az Uzsgorod Openen harmadikok lettek. A Szliver TE táncosai jelenleg a 25. helyen állnak több mint 1500 párost felvonultató standard világranglistán.
László Csaba és Páli Viktória egyedüli párosként jutott ki a Kolumbiában megrendezendő Világjátékokra, amelynek Cali ad otthont. A nem olimpiai sportágak világversenyén (jelen állás szerint) 50 fős magyar csapat vesz részt.

WDSF International Open Standard, Kassa

A hatos döntő végeredménye: 1. László Csaba - Páli Viktória (Magyarország), 2. Dariusz Mycka - Luiza Piotrowska (Lengyelország), 3. Kirill Pavlov - Olga Shcherbina (Oroszország) , 4. Matteo Cicchitti - Simona Brecikova (Szlovákia) , 5. Lukas Spisak - Eva Tibenska (Szlovákia) , 6. Sebastian Mureddu - Melissa Ferraro (Belgium)

(Fotó: szilver.hu)