Aktív év vége a Magyar Olimpiai Akadémiánál

2025. 12. 22.
Megosztás

A MOB 130. és a MOA 40. évfordulója méltó megünneplésére való felkészülés, a MOA 82. Vándorgyűlése, az olimpiai iskolák és körök vezetőinek értekezlete mellett számos rendezvény volt az akadémia égisze alatt az elmúlt másfél hónapban. Ezekről az eseményekről számolunk be az alábbiakban.

November 13-án a Rákospalotai Köztemetőben vettek búcsút az olimpiai család képviselői az életének 97. évében, október 2-án elhunyt Borovitz Tamástól. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör alapító elnöke, a Magyar Röplabda Szövetség egykori főtitkára az egyik legnagyobb hazai olimpiai ereklyegyűjtő volt. Sírján elhelyezésre került a MOB és a MOA közös koszorúja. Emlékét megőrizzük.

November 17-én Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban a fennállásának hatvanadik jubileumát ünnepelte idén az egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola. A színházban tartott gálaműsor alkalmával az iskola jelenlegi és volt diákjai adtak műsort, a közönség láthatott sportprodukciókat, fellépett az iskolai énekkar, valamint az ostorosi tagintézmény színjátszó csoportja is. Kollár Tamás igazgató mondott köszöntőbeszédet, fölsorolva az iskola jeles, az olimpiákon, világversenyeken érmes eredményt elért diákjait. Elmondta, a diákok nem csak a sportban, hanem a tanulmányi, művészeti versenyeken is eredményesek. Az ünnepségen a MOA Tiszteleti Érmét adta át Gyurta Dániel elnök és Győr Béla főtitkár, akik méltatták az iskola szellemiségét és munkáját.

November 20-án a Magyar Sporttudományi Társaság szakmai kötetbemutató konferenciát tartott a Magyar Sport Házában, értékelve a százötven éve született Klebelsberg Kuno sportpolitikai tevékenységét és annak hatását. Az előadók között Prof. Dr. Szakály Sándor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a MOA alelnöke a sportéletre gyakorolt hatásáról; dr. Szabó Lajos sporttörténész, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum korábbi igazgatója, a MOA volt tanácstagja átfogó elemzést tartott Klebelsberg Kuno időszakának hazai és nemzetközi sportpolitikai viszonyairól; az idén száz éve alapított Testnevelési Főiskola történetéről pedig dr. Szikora Katalin, az egyetem tanára, a MOA tanácstagja adott elő.

November 21-én, Dombóváron, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumban és a Tinódi Ház aulájában került megrendezésre az immár 4. alkalommal kiírt Buzánszky Jenő Országos Sporttörténeti Verseny. Az idei vetélkedőn 13 intézmény 36 diákja indult. Az ország minden tájáról érkezett tanulóknak ismerniük kellett az eddig megrendezett összes férfi labdarúgó világbajnokság eseményeit, a magyar labdarúgók világbajnoki szerepléseit, Buzánszky Jenő életpályáját, az Aranycsapat egykori világhírű játékosainak sportpályafutását és a legutóbbi 2024-ben Párizsban megrendezett nyári olimpiai játékok magyar vonatkozású sikereit és érdekességeit. A verseny győztese Földvári-Nemes Zsigmond, a PTE-GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája diákja lett, immár harmadik alkalommal. A csapversenyben a hazai csapat, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium csapata végzett első helyen. A verseny főszervezője dr. Szenyéri Zoltán, a helyi gimnázium igazgatója, aki nagy műgonddal maga vezette le a játékot. A zsűri elnöke Győr Béla, a MOA főtitkára volt ismét, aki a zsűriben dr. Dénes Tamással, a MSÚSZ főtitkárával, az országosan ismert sporttörténésszel, Ifj. Buzánszky Jenővel, a névadó fiával, valamit a helyi tanárokkal, Gyarmati Gyöngyivel, Juhász Ritával, dr. Urbánné Patkás Mártával és Kovács Péterrel dolgozott együtt.

November 23-án, vasárnap délelőtt, Gyenesdiáson került felavatásra a Bajnokok Fasora. 100 éves múltra tekint vissza a helyi sportélet, ennek apropóján rendezte meg a helyi önkormányzat az avatást. A nagyközségben már teljesen megszokott, hogy évek óta ott élnek, illetve nyaralnak magyar bajnok és válogatott sportolók. Közülük többen ott is nőttek fel és ez az állandó otthonuk. Tiszteletükre neveztek el mintegy két tucat fát, elismerésük jeléül. A névsor összeállítását dr. Iglódi Endre, a MOA tanácsának tagja, korábbi elnöke és Góth Imre Árpád alpolgármester, a keszthelyi Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke vállalták és Gál Lajos polgármesterrel közösen ajánlották a jelenlévő ünnepeltek és hozzátartozóik figyelmébe az avató ünnepségen a Bajnokok fasorát. A fasorban helyet kapott Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a MOA tanácsának tagja is. A Balaton utca déli szakaszán kialakított emlékhely az arra járókat megállásra hívja, hogy egy okoseszközzel olvassák be a bajnokok neve alatt szereplő kódot és ismerjék meg sportsikereiket.

November 25-én Tiszaszentimrén, az Ady Endre Művelődési Házban mintegy hatvan érdeklődő előtt került sor az „Olimpikonok testközelből” című találkozóra. A megjelenteket először Fodor Gusztáv polgármester, majd F. Kovács Sándor a térség országgyűlési képviselője és Győr Béla köszöntötte. Ezután dr. Gál Andrea egyetemi docens, MOA-tanácstag beszélgetett az est két olimpiai bajnok vendégével, Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval és Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózóval. Nagyon jó hangulatban telt a találkozó, amelyen mindkét bajnok olyan közvetlenséggel, őszinteséggel és szeretettel osztotta meg életútja, küzdelmei és győzelmei titkait, hogy a közönség végig nagyon élvezte. A kérdések után a bajnokokkal közös képek készültek, akik külön is válaszoltak mindenki kérdésére. Polgármester úr mindkettőjüknek és a szervezőknek is nagyon köszönte az inspiráló estét.

ROTH TAMAS

November 26-án a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vendége volt dr. Gyarmati Andrea, olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó. A Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium éttermében tartott élménybeszámolón Nagy Barnabás, a kör tagja beszélgetett a szimpatikus, gyermekorvos vendéggel, aki meglepő őszinteséggel válaszolt minden felmerült kérdésre. A találkozó végén Győr Béla meghívta a kör tagjait a már hagyományossá vált évzáró vacsorára.

November 27-én Csepelen, a Magyar-Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban Győr Béla átadta az iskola vezetőinek a Prof. Dr. Mariia Bulatova, az Ukrán Olimpiai Akadémia elnöke által adományozott ukrán nyelvű olimpiai könyveket és plakátokat, valamint a MOB és a MOA által adományozott magyar nyelvű olimpiai könyveket és plakátokat. A főtitkár további együttműködéséről biztosította az iskola vezetőit. Az átadás után Győr Béla Németh Szilárd elnök meghívására részt vett a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezett Kozma kiállítás megnyitóján.

November 28-án a XVI. Kerületi Olimpikonok Parkjában emléktáblát avattak a nemrég elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus emlékére. Az avatáson beszédet mondott Hóbor Béla, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy az ember nem hal meg addig, amíg emlékeznek rá. Beszédet mondott Győr Béla, aki méltatta az elhunyt érdemeit, ami nem csak a hajdani sportolására vonatkozott, hanem a társadalmi tevékenységeire is. Hiszen rendezvényekre járt, vándorgyűléseken vett részt és az olimpiai mozgalommal kapcsolatos meghívásoknak is szívesen tett eleget. Majd Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere mondott néhány kedves szót az elhunyt olimpikonról. Végül Ifj. Mohácsi Ferenc, a bajnok fia köszönte meg, hogy a kerületben ilyen szépen ápolják édesapja emlékét, és felajánlotta a kerület részére sporthagyatékát. A beszédek végén felavatták az emléktáblát, ami mellé egy fát is ültettek, hiszen így lesz méltó a fasor névhez.

December 2-án, kedden délután, a Károli Gáspár Református Egyetemen az egyetem vezetői köszöntötték a napokban 70. életévét betöltő Prof. Dr. Szakály Sándort, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár igazgatóját, a MOA alelnökét. A köszöntésre meghívást kapott Győr Béla, aki a záróbeszédében méltatta a professzor olimpiai mozgalomba betöltött szerepét, amiért köszönetet mondott, majd átadta a MOA tanácsa nevében készített dísztányért.

December 4-én Várpalotán, a Thury-Vár Márványtermében rendezte meg a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör a hagyományos évzáró kiállításának megnyitóját. A kiállítás központi témája idén Győr Béla nyári olimpiai kabaláinak és Miklós László Ferencvárosi Torna Clubhoz kötődő bélyegeinek kiállítása volt. A kiállítást Katona Csaba, Várpalota város alpolgármestere nyitotta meg. A kiállítást méltatta Győr Béla. A kiállítást megtisztelte részvételével Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere.

December 5-én rendezte a Magyar Birkózók Szövetsége Szilvásy Miklós olimpiai bajnok birkózó új síremlékének avatását, a bajnok születésnek 100. évfordulója alkalmából, az Új Köztemetőben. Az avatóbeszédet Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke tartotta. Délután, Márianosztrán, a bajnok szülőhelyén folytatódott a megemlékezés. A Márianosztrai Polgármesteri Hivatal falán elhelyezett emléktáblánál Burikné Moóri Tamara polgármester köszöntötte a megjelenteket. Tobak Csaba, az FTC Múzeum igazgatója emlékezett meg a bajnokról. Győr Béla köszöntőjében elmondta, hogy egyike lehetett azoknak, akik 25 évvel ezelőtt, az emléktábla avatásán is részt vehetett. Majd Szőnyi János, a bajnok egyik tanítványa zárta a megemlékezések sorát. Karsai Kinga szavalata után a koszorúk elhelyezése és vendégek fogadása, kötetlen beszélgetés várt a jelenlévőkre. A sírnál és az emléktáblánál a MOB és a MOA közös koszorúját Győr Béla helyezte el.

ROTH TAMAS

December 6-án Sikátor községben, a Kultúrházban tartotta közgyűlését a Zsivótzky Gyula Olimpiai Baráti Kör Egyesület. A résztvevőket dr. Printz János Károly az egyesület elnöke köszöntötte. A hivatalos részek zárásaként az egyesület Zsivótzky-díját az egyesület elnöke Győr Bélával együtt adta át Sikátor önkormányzatának, melyet Kovács József Imréné polgármester vett át. A másik odaítélt díjat Kisbér városában a Zsivótzky Gyula Városi Sportcsarnok aulájában ugyancsak dr. Printz János Károly és Győr Béla adta át Kisbér önkormányzatának, melyet Sinkovicz Zoltán polgármester vett át. Az átadás után a résztvevők koszorút helyeztek el az aulában található Zsivótzky Gyula-emléktáblánál. Az egyesület délutáni tanácskozásán előbb Győr Béla tartott előadást a MOA életéről és az OVEP-programról, majd Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, MOA-tanácstag tartott érzékenyítő előadást. A hivatalos rész befejezése után kötetlen beszélgetés és ebéd zárta a programot.

December 9-én a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége volt az Erzsébetligeti Színház teltházas Harmónia termében Hámori Luca, Magyarország első női ökölvívó olimpikonja. A nagyszerű sportember, aki a ringben kemény és pontos ütéseivel szerzett hírnevet magának, ezúttal egy másik oldalát is megmutatta. A vele töltött közel kétórás beszélgetés során - melyet Riersch Tamás vezetett - bizonyította, nemcsak a ringben, hanem azon kívül is megállja a helyét. Hihetetlenül jó kommunikációs készséggel rendelkezik, és nemcsak szépen és érthetően beszél, hanem őszintén és rendkívül szimpatikusan is. A találkozó végén Győr Béla MOA szót váltott vele a további együttműködés lehetőségeiről.

December 12-én rendezte meg Nógrád községben a Dr. Hesz Mihály Általános Iskola a hagyományos Hesz Napját. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a névadó. Elsőként Böröcz Léda igazgató köszöntötte megjelenteket. Majd Győr Béla üdvözölte a résztvevőket. Végül a névadó, dr. Hesz Mihály látta el jótanácsaival a vendégeket. Makkai Máté, az iskola testnevelő tanára Martinek Jánossal, a MOA alelnökével és dr. Hesz Mihály névadóval, a két olimpiai bajnokokkal vezetett egy kerekasztalbeszélgetést a motivációról. A beszélgetés után indult a megjelent 6 iskola csapatainak részvételével a hagyományos sorverseny, melyet nagy küzdelemben a helyi iskola csapata nyert meg. A résztvevők a MOB és a MOA által felajánlott érmeket kapták meg a bajnokoktól és a főtitkártól.

December 16-án rendezte meg a már hagyományossá vált évzáró vacsoráját a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsa a Csanádi Árpád, a Varjú Vilmos és idén előszőr a Zsivótzky Gyula Olimpiai Baráti Kör tagjaival és a meghívott aktivistákkal együtt a Legenda Sörfőzde Center Kövirózsa utcai telephelyén. A MOA tanácsából jelen volt Gyurta Dániel elnök, Győr Béla főtitkár, Martinek János alelnök, Becsey János, Csisztu Zsuzsanna és dr. Printz János Károly tanácstag. A rendezvényen ott volt Kovács Péter kertvárosi polgármester, Szász József alpolgármester is, illetve az elhunyt Varjú Kör alapítóelnök, Borovitz Tamás családja is. A kötetlen hangulatú rendezvényen róla és a Csanádi-kör korábbi elnökéről, a Zuglóban posztumusz díszpolgári címmel kitüntetett dr. Hencsei Pálról is megemlékeztek. A megjelenteket a körök elnökei mellett Gyurta Dániel is köszöntötte.

December 18-án a Győr-Sopron-Moson megyei Magyarkeresztúron, egykori szülőhelyén helyezték örök nyugalomra, az életének 73. életévében elhunyt Csajbók Sándorné Németh Erzsébet olimpiai bronzérmes kézilabdázót. A Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság részéről dr. Iglódi Endre, a MKSZ Hagyományőrző Albizottság vezetője, a MOA tanácsának tagja búcsúzott a kiváló kézilabdázótól. Mindkét szervezet a saját halottjának tekintette a bajnoknőt.