006

Alakuló ülést tartott a MOB Sportszakmai és Sporttudományos Bizottsága

2023. 09. 26.
Megosztás

Dr. Sós Csaba vezetésével megtartotta első ülését a Magyar Olimpiai Bizottság „sporttudományosra” is bővült korábbi sportszakmai bizottsága. Napirenden volt a nyári EYOF és az Európa Játékok, valamint az októberben induló Kettőskarrier-program.

A MOB elnöksége a szeptemberi ülésén döntött a testület új vezetőjéről, és a kibővítésről.

009
MOB-Média/Szalmás Péter

Fábián László főtitkár köszöntötte az új összetételű grémiumot. „A MOB közelmúltban elkészített versenysportstartégiája sok tanulságot szolgáltat, sok a feladatunk is. Az olimpiai versenysportnak adunk hátteret, ebben számítunk az innovatív elképzeléseitekre, kreatív munkátokra, ötleteitekre, véleményeitekre. Szakmailag erős csapat állt össze, amely az egész magyar sport szolgálatába tud állni. A MOB-iroda természetesen segíteni fogja a munkátokat.”

Dr. Bartha Csaba operatív igazgató hangsúlyozta, hogy a bizottság feladata a sportszakma és a sporttudomány közös képviselete, ami az elméleti és gyakorlati sportszakemberek közös munkájával valósulhat meg eredményesen.

005
MOB-Média/Szalmás Péter


Dr. Sós Csaba Bacsa Pétert váltotta a grémium élén, miután a birkózószövetség alelnökét a MOB közgyűlése tavasszal az ötkarikás szervezet elnökségébe választotta.

A MOB Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása értelmében a sportszakmai bizottság tevékenysége kibővül a sporttudományos területtel, elsősorban az olimpiai eseményekkel és a MOB Kettőskarrier-programjának beindításával összefüggésben. A sportszakmai bizottság korábbi tagja volt Altorjai Sándor, Csabai Edvin, Harmat Rózsa, Horváth Gabriella, Patakfalvy Miklós, dr. Sós Csaba és Telegdy Attila. A testület tagja lett a sportszakmai területről Bácsi Péter, a hazai birkózószövetség sportszakmai igazgatója és Boczkó Gábor, a vívók szövetségi kapitánya, a tudományok területéről dr. habil Gál Andrea, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácstagja, Juhász István, a kézilabdaszövetség szakmai igazgatója, Prof. dr. Radák Zsolt, a TF tudományos és innovációs rektorhelyettese, Prof. dr. Szabó Tamás, a TF magántanára, a MOB korábbi alelnöke, a kézilabdaszövetség tudományos igazgatója és Szász Máté, a Synlab biológus szakembere.

004
MOB-Média/Szalmás Péter

Fábián László, dr. Bartha Csaba és dr. Géczi Mariann stratégiai igazgató a MOB októberben induló Kettőskarrier-programját ismertette. „Az új programunk az egyik zászlóshajónk az olimpiai események mellett, többéves előkészítő munkánk gyümölcse” – fogalmazott az olimpiai bajnok öttusázó. A saját forrásból megvalósuló, szövetségekkel, felsőoktatási intézményekkel, vállalatokkal és külsős szakemberekkel együttműködő program iránt már most nagy az érdeklődés, várhatóan 80-120 sportolóval indul. A programot a TF-en jövő héten, az innovációs konferencia keretében fogják bemutatni a hétfői sajtótájékoztatót követően.

Dr. Bartha Csaba rövid tájékoztatást adott a krakkói központú 3. Európa Játékokról, a maribori, XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról, illetve a jövő évi, dél-koreai rendezésű téli ifjúsági olimpia előkészületeiről. Utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy a helyszínek nagyrészt ismertek a 2018-as phjongcshangi téli játékok kapcsán, a várható sportolói létszámunk 30 fő körül lehet. A beszámolókat a bizottság egyhangúlag elfogadta.

003
MOB-Média/Szalmás Péter

Az operatív igazgató a párizsi olimpiával kapcsolatos aktualitásokról is beszélt. Kiemelte, hogy a MOB továbbra is 160-180 fős sportolói létszámban gondolkozik, ez azonban jelentősen függ a kvalifikáló csapatsportágaktól is. Jelenleg 53 főt számlálna a Team Hungary. A szövetségekkel októberben indul a konzultációs sorozat, a párbeszéd azonban szinte mindennapos. A csapatvezetés már többször járt a helyszínen és folyamatosan tájékozódik a lehetőségekről.

Az egyebek között dr. Bartha Csaba tájékoztatást adott arról, hogy a MOB elnöksége Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó pályázatát támogatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába való kandidáláshoz, Varga Dénes vízliabdázóét pedig az európai szervezet hasonló testületébe.