A MOB a Nők a Sportban Bizottsággal közösen, immár negyedik alkalommal hirdetett pályázatot a nyári és téli olimpiai játékokon résztvevő női sportolók tiszteletére.
A pályázat célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az olimpiai játékokra és azon résztvevő női sportolókra, valamint tisztelegjünk a sportolók mögött álló édesanyák kitartó támogatása, elkötelezettsége és odaadása előtt.
A pályázatot képzőművészet (festmény, szobor, grafika) és fotó kategóriában hirdettük meg. A felhívásra 24 képzőművész adott be összesen 41 db alkotást, továbbá 1 fotós 6 db-ból álló sorozatot digitális formában.
A pályaműveket egy három tagú bizottság - dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, Szunyoghy András Barcsay- és Mednyánszky-díjas grafikus-festőművész, továbbá Sallay András olimpiai ezüstérmes és jégtáncvilágbajnok - bírálta el. A munkájukat egy elő-zsűri, a MOB Nők a Sportban Bizottság tagjai segítették.
Az eredményhirdetésnél Regőczy Krisztina, a MOB Nők a Sportban Bizottság vezetője köszöntötte a megjelent művészeket, majd köszönetet mondott a zsűrinek és a kiállításnak helyt adó Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatójának, ezután kihirdette a három díjazott alkotást.
I díj: Gulyás Andrea - Fényforrás
II. díj: Szabó Anikó - Szabadon választott
III. díj: Lengl Orsolya - Azonosság
Különdíj: Óvári János – Stredball I
A nyertes és díjazott munkák mellett a kiállításra érdemes alkotások december elsején 14 órág megtekinthetők a Sport Agóra kiállítótermében (1146 Budapest, Ifjúság útja 2., a Papp László Aréna mellett, Kedd - Szombat 10-től 17 óráig).
(MOB, fotók: MOB/Szalmás Péter)