Tbiliszi 2015: Hét érem pénteken!

Tbiliszi 2015: Hét érem pénteken!

2015. 07. 31.
Megosztás

Az EYOF pénteki versenynapján folytatta sikeres szereplését a magyar ifjúsági csapat Tbilisziben. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál utolsó előtti napján összesen hét érmet nyertünk.


21:30. És végezetül bronzérmes judósunk, Tóth Apor értékelt a mob.hu-nak: „A sorsolást látva aláírtam volna a bronzot, az viszont bosszant, hogy az elődöntőben egy olyan szlovák vert meg, akit korábban már legyőztem. Most azonban a végén 'betört'. Úgy érzem, még nem vagyok elég erős ebben a mezőnyben, nem vagyok felnőtt alkatú. Ez főként annak tudható be, hogy nincs bennem elég küzdős meccs, de technikailag nagyon sokat fejlődtem a japán edzőmmel" – fogalmazott Tóth Apor, hozzátéve: már önmagában azért emlékezetes maradt volna számára az EYOF, hogy a megnyitón ő vihette a magyar zászlót.

19:15. Ma is kiválóan szerepeltünk: a péntek termése úszásban 3 arany, 1 ezüst és 1 bronz, judóban és tornában egy-egy harmadik hellyel gazdagodtunk. 9 aranyéremmel, 3 ezüsttel és 9 bronzéremmel a nemzetek közötti éremtábla második helyére kerültünk. Szombaton atlétikában, judoban, kézi- és kosárlabdában, valamint tornában leszünk érdekeltek. Este záróünnepély, vasárnap érkezik a csapat.

18:58. Az atlétikai versenyek programja pénteken a lány és fiú 4X100 méteres váltók selejtezőfutamaival fejeződött be. A lányok három és a fiúk két futamából a győztesek, valamint idejük alapján a további öt illetve hat legjobb egység jutott a szombati fináléba. A fiúk (Deák Márton, Leveleki Bence, Bak Bálint és Tano Leonárdo) negyedik idővel (43.84) mehetnek a szombati döntőbe, a lányok (Mátó Sára, Farkas Petra, Kriszt Katalin és Renkó Evelin) a 10. helyet szerezték meg (48.37), így kisetek a további küzdelmekből.

18:37. Kosárlabdában a magyar lányok a mérkőzés középső szakaszában még vezettek a csehek ellen, de északi szomszédaink a negyedik negyedben fordítottak, és 10 pontos előnnyel győztek a mieink ellen. Magyarország-Csehország 63:73. Szombaton magyar idő szerint 12 órakor a bronzéremért drukkolhatunk, a magyarok az orosz-belga meccs vesztesével mérkőznek.

18:30. A kalapácsvető Varga Donát – aki egy évvel fiatalabb a teljes mezőnytől – három métert javítva eddigi legjobbján, a dícséretes negyedik helyen végzett 67.73 méteres dobásával, 32 centiméterrel elmaradva a bronzérmestől.

18:23. Maradunk az atlétikapályán. Simonváros Csanád rúdugrásban elmaradt korábbi legjobbjától, a 4 és fél méteres magasságtól, a döntőben 430 centiméteres eredménnyel szintén hetedik lett.

18:06. Jagodics Dennis a 400 méteres síkfutás döntőjében nem tudta megismételni az előfutamban elért eredményét, a szám fináléjában 50.05-ös idővel a hetedik helyen zárt.

17:54. A pénteki magyar éremeső a nemzetek közötti éremtáblát is elérte, a nap vége felé 50 ország közül a második helyen Magyarország! És még nincs vége... Reggel a harmadik pozícióból kezdtünk, majd beelőztek a franciák, most estére az olaszokat is hátra hagyva Oroszország mögött állunk a tabellán 19 éremmel. Nekik 28 van - de mindez folyamatosan frissül...

17.45. Az úszók számára befejeződtek a versenyek Tbilisziben. A mérleg: 8 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérem.

17:40. Huszti Dávid harmadik 1500m gyorson! 15,32-vel, hihetetlen egyéni csúccsal ért oda a dobogóra. A másik magyar, Lakatos Dávid 15:46,62-es idővel az ötödik helyen ért célba.

17:22. Természetesen Késely Ajnát is kifaggattuk az újabb győzelme után: „Hab már volt a tortán, most a habra rákerült a meggy. A csütörtöki pihenőnap kicsit leeresztett, de erre az utolsó versenyre még össze tudtam szedni magam. Tartottam a riválisoktól, remélem, most már ők fognak tartani tőlem. Hogy a négy győzelem közel melyik számomra a legkedvesebb? A 800m gyorson nyert aranyra számítottam, de így is nagyon örültem neki. A felnőtt mezőnyhöz talán 400 gyorson állok legközelebb, bízom benne, hogy ezt Rióban is megmutathatom. Így az EYOF végén szeretnék köszönetet mondani Gyuri bának és Karcsi bának (Turi György és Güttler Károly edzők – a szerk.), sok munkájuk van bennem. Most egy hónap pihenő következik, fel kell töltődnöm az újabb edzések és kihívások előtt.”

17:10. KÉSELY AJNA IMMÁR NÉGYSZERES EYOF-GYŐZTES! Ezúttal a 200m gyors döntőjében pipálta le a mezőnyt 2:01,84-gyel. Úszóink nagyon keményen nyomják Tbilisziben!

16:51. MEGSZÜLETETT A 9. MAGYAR EYOF-ARANY BARÓCSAI PETRA RÉVÉN! 1:01,46-ot úszott a 100m pillangó döntőjében.

„Sejtettem, hogy meglehet az arany. Úgy álltam oda hozzá, hogy meg tudom csinálni, és sikerült is. Mentem a többiekkel, hogy aztán a végén rákapcsoljak, és bár a benyúlás nem volt tökéletes, a taktika összességében bejött. Előzetesen az volt a célom, hogy mindkét számomban dobogóra álljak – egy arannyal és egy ezüsttel utazom haza, tehát nincs okom a csalódottságra. Az úszás sok lemondással jár, de ilyenkor bebizonyosodik, hogy érdemes csinálni. Ezek a sikerek a jövőre nézve is motiválnak” – nyilatkozta a MOB honlapjának.

16:44. Márton Richárdot már mikrofonvégre is kapta a mob.hu: „Elégedett vagyok nemcsak a mostani eredménnyel, hanem azzal is, hogy összességében négy érmet nyertem, bár azért egy aranynak örültem volna. A 200 pillangó vége eléggé kemény volt, az már nagyon fájt. Amikor kimásztam a medencéből, járni is alig tudtam. Hogy mi számomra az EYOF tanulsága? A még jobb eredményekhez még többet kell edzeni, és olyan ’apróságokra’ is odafigyelni, mint az étkezés vagy a pihenés.”

16:36. Gyurinovics Fanni a mob.hu-nak: „Az EYOF nem úgy indult, mint szerettem volna, de a vége jól sült el. Ennek a győzelemnek még jobban örültem, mint 200 vegyesen, mert egyáltalán nem számítottam rá. Úgy álltam oda hozzá, hogy úszok, ahogyan tudok, aztán lesz, ami lesz – talán ezért sikerült két aranyérmet is nyernem. Az idő jó lett, büszke vagyok rá, de sajnálom, hogy nem úsztam legalább 25,80-at, mert apukám megígérte: ha sikerül, kapok egy kiskutyát a húgommal. Célom, hogy ifjúsági szinten minél jobb eredményeket érjek el, remélem, az EYOF megadta ehhez a kezdőlökést. Augusztus végéig pedig pihenni szeretnék a családommal.”

16:04. ÚJABB KÉT ÉREM ÚSZÁSBAN!!!

Gyurinovics Fanni rajt-cél győzelmet aratott 50m gyorson (25,95), és nyerte meg második aranyérmét Tbilisziben. Eredménye új korosztályos országos csúcs, s egyben olimpiai "B" szint. Márton Richárd 200 pillangón lett második (2:01,39). Előbb orosz ellenfele vezetett, majd Márton, a hajrában viszont alulmaradt a magyar fiú. Labán Eszter eközben a negyedik helyre ért oda 200 mellen (2:36,90).

16:01. Befutottak az eredmények lány diszkoszvetésben: Takács Dóra a 12-es döntőben 11. lett 39,65 méteres eredménnyel.

15:19. Eldőlt, hogy fiú kéziseink a dánokkal mérkőznek az 5. helyért szombaton 9:45 órakor, miután azok 24-21-re megverték Svájcot. Dániával meccseltünk már ezen az EYOF-on, a csoportkörben 26-21-re diadalmaskodtunk.

15:10. TÓTH APOR BRONZÉRMES! A harmadik helyért vívott mérkőzésen ipponnal verte a litván Sabonist. Az érmek tekintetében immár 6-2-8-cal állunk.

14:42. Bak Bálint a 110m gát döntőjében 14,36-ot futott, amivel a hatodik helyre tudott odaérni. A döntőbe a harmadik legjobb idővel, 14:27-tel jutott, a döntőben nem tudta megismételni ezt a teljesítményt.

14:28. Tóth Apor, aki a magyar zászlót vitte a megnyitón, ipponnal kikapott az elődöntőben a szlovák Kopistól. A bronzéremért meccsel a litván Sabonisszal a 81 kg-os judósok versenyében.

13:33. Fiú kéziseink 29-20-ra legyőzték a házigazda grúzokat, nem kis részben Kecskeméti Tamásnak köszönhetően: kilenc lövéséből hét is beakadt. Szombaton az ötödik helyért játszunk.

12:29. Kovács Zsófia felemás korláton bemutatott gyakorlatát 12.850 pontra értékelték, ami a 7. helyre vol elég. A magyar lány szombaton gerendán javíthat.

12:14. Kézilabdában az 5-8. helyért játszunk. Pénteki ellenfelünk a házigazda Grúzia. Félidőben 17:10-re vezetünk!

12:01. Boncsér Krisztián nyilatkozott a mob.hu-nak. Elmondta, hogy nagyon készült a talajgyakorlatra, brit, nanjingi ifi olimpiai bajnok vetélytársát mindenképp le szerette volna győzni. A magyar fiú rontott az előző talajgyakorlatához képest, kihagyott egy elemet, azonban riválisai is hibáztak, a bronzot így is megnyerte. Öt századdal maradt le az ezüstről, de nem bosszantja, mivel ez az első érme világversenyen, „innen már csak feljebb van” – tette hozzá a mob.hu-nak. Krisztián szombaton a nyújtón folytathatja a jó szereplést.

„Úgy készültem, hogy megverem a britet, a kvalifikációban mögötte második helyen kerültem be, az összetett fináléban pedig ugyanannyit kaptunk, ezért reménykedtem. Egy hiba csúszott a gyakorlatomba, így még egy angol srác meg tudott előzni, de így is nagyon örülök a harmadik helynek. Holnap jön a nyújtó, ott is megpróbálok elhozni egy érmet!”

11:40. A tornacsarnokban Kovács Zsófia ugrásban 4. lett. Számára a felemás korlát jelenti hamarosan a folytatást.

11:30. Boncsér Krisztián tornász az imént bronzérmes lett talajon, 14,050-es pontszámmal. Máris hét bronzunk van!

10:20. A tatamin Tóth Apor -81 kilóban a nyolcaddöntőben azeri, majd a negyeddöntőben német ellenfele ellen ipponnal győzött. Az elődöntőben a szlovák Kopis ellen küzdhet, a magyar versenyző már biztos éremért megy...

10:00. Köszöntünk mindenkit az EYOF pénteki versenynapján. Az utolsó előtti versenynap reggelén a nemzetek közötti éremtáblán Magyarország a 3.! Hat aranyunk, két ezüstünk és hat bronzérmünk van. Pénteken az éremszámunkat úszásban, tornában, judóban és atlétikában is növelhetjük. Úszásban például 7, atlétikában 5 fináléban leszünk érdekeltek. A tabella IDE KATTINTVA elérhető.

A csütörtöki, két aranyéremmel színesített nap krónikája IDE KATTINTVA érhető el.

(MOB/SE, CZO, BL, VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)