Az EYOF tornabelépői már mind elkeltek

Az EYOF tornabelépői már mind elkeltek

2017. 05. 07.
Megosztás


Nagy az érdeklődés a július 23-29. között rendezendő győri EYOF jegyei iránt. A Radnóti utcai Olimpiai Parkban rendezik a szertorna versenyeit. A 812 nézőt befogadó új csarnokba már mind az öt versenynapra minden jegy elkelt.

A magyar tornászok Budapesten és Tatán készülnek a viadalra. A fiúkeret öt főből áll, míg a lányoknál még 11-en versengenek a 3 indulói helyért. A lányok május 13-án, a fiúk június 3-án adnak számot felkészültségükről a Tornacsarnokban.

A fiúk mezőnyében 30 ország nevezett teljes 3 fős csapattal az EYOF-ra, további 3 ország indul egyéni versenyzőkkel. Az egyéni selejtezőket július 25-én rendezik három csoportban. Ezen a napon hirdetnek bajnokot a csapatversenyben. A lányok mezőnyében 32 nemzet indul teljes csapattal és 6 nemzet egyéni résztvevői küzdenek. Az egyéni selejtezők és a csapat döntő július 26-án lesz.

Mindkét nem egyéni összetett fináléját 27.-én rendezik. A hat fiú és négy lány szerdöntőben 28 és 29-én hirdetnek bajnokot.

A Radnóti utcai tornacsarnokot és a közvetlen mellette elkészűlő melegítő csarnokot a tervek szerint május végén adják át.

Az EYOF tornaversenyének a sorsolása: fiúk lányok

(MOB)