Felgyorsultak az események az ötödik alkalommal meghirdetett Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny szervezését illetően. „A május 27-ei rendezvény névadó támogatója idén az Intersport, a fővédnöki teendőket pedig újra Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára látja el; a kedvezményes nevezés még néhány napig, március 31-ig tart” – tájékoztatott Bedő Beáta főszervező.
A 4RUN Félmaraton sorozat záró állomását támogató Intersport a felnőttek mellett a gyermekre is gondol. „A tavalyi év sikeres együttműködését követően gondolkoztunk el a legmagasabb szintű szponzoráción. Tettük ezt azért is, mert a Keszthelyi Kilométerek szűkebb régiója egybeesik a szombathelyi, nagykanizsai és keszthelyi áruházaink elhelyezkedésével. Nagy sikernek tekintjük, hogy meg tudtunk állapodni és az Intersport lehet a verseny névadója. Remélhetően ki tudja a rendezvény és a cégünk is használni az együttműködésből adódó eredményeket.
Ennek keretében a gyermekfutóversenyeken a legtöbb nevezőt kiállító helyi oktatási intézmény nagy értékű fődíját is mi ajánlottuk fel” – foglalta össze Csilléry Balázs Péter az ISP-Sport Kft. ügyvezetője.
A 4RUN Félmaraton sorozat első állomását március 25-én Debrecenben rendezték, a következő eseményre május 6-án Szekszárdon, az Intersport Keszthelyi Kilométerekre pedig június 27-én kerül sor.
Versenykiírás: http://www.keszthelyikilometerek.hu/index.php/versenykiiras.html
Nevezés: http://www.keszthelyikilometerek.hu/index.php/nevezes.html
Bővebb információ: http://www.keszthelyikilometerek.hu
(Forrás: Szervező bizottság)