A belvárosi Olimpia Parkban a Paralimpiai Bajnokok Falánál február 22-én délelőtt koszorúzással és mécsesgyújtással kezdődött meg a Magyar Parasport Napjának rendezvénysorozata, melynek keretében délután letették az esküt a pekingi paralimpiára utazó Dumity Richárd alpesisíző és kísérői.
Délelőtt a belvárosi Olimpia Parkban a Paralimpiai Bajnokok Falánál kezdődött a Magyar Parasport Napjának rendezvénysorozata.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: a Magyar Parasport Napjának mottója az lehetne, hogy mindig több van, ami összeköt bennünket, mint ami szétválaszt. Emlékeztetett rá, a magyar Parlament 2017-ben ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy február 22. legyen a magyar parasport szimbolikus napja. Kitért arra is, hogy ezen a napon a diákok óvodáktól az egyetemekig foglalkoznak a fogyatékos sporttal, ugyanakkor fontos megemlékezni azokról is, akik megteremtették a magyar parasport alapjait.
Fábián László, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke szerint nagyszerű dolog, hogy ma már egyenlőként kezelik az ép és a parasportolókat, akiknek közös a céljuk, boldognak lenni. Ebben pedig a sport rengeteget segíthet. Gratulált a sportolóknak, akik rengeteg erőfeszítést tesznek azoknak az eredményeknek az eléréséért, amelyekkel példát tudnak mutatni másoknak.
A beszédek után a jelenlévők koszorúkat és mécseseseket helyeztek el a Magyar Paralimpiai Bajnokok Falánál. Az eseményen jelen volt még többek közt Sákovicsné Dömölky Lídia, valamint a Magyar Parasport Napjának két nagykövete, a paralimpiai bajnok Ekler Luca és a vb-bronzérmes gátfutó olimpikon, Baji Balázs.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a Magyar Sport Házában megtartott ünnepi eseményen hangsúlyozta: a monosível versenyző Dumity Richárd indulása sportdiplomáciai szempontból is jelentős, mert így a paralimpián résztvevő 60 ország lobogója között Magyarország zászlóját is felhúzzák majd. Ezen kívül részvétele tovább emeli a magyar parasport színvonalát a világban.
A fogadalomtételen részt vett Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki az olimpiai család nevében köszöntötte a parasportolókat, a Magyar Parasport Napját, és a Pekingbe készülő Dumity Richárdot.
A paralimpiát március 4. és 13. között rendezik Pekingben.
Az ünnepélyes eskütétel után nemzetközi konferenciára került sor a Parasport fejlesztésének lehetőségei címmel.
A délutáni ünnepi eseményen köszöntőt mondott Deutsch Tamás, a MOB és az MPB alelnöke, Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint dr. Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség első embere, a MOB közgyűlésének tagja is.
(MOB, MTI; fotó: MOB/Szalmás Péter, MTI/Koszticsák Szilárd)