Az olimpiát a magyar fürdőkben is nézhetjük

2012. 03. 02.
Megosztás

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a nagy hazai fürdőkben kivetítőkön lehet majd követni a londoni olimpia eseményeit.

"A legutóbbi labdarúgó-világbajnokságon már próbálkoztunk hasonlóval, s annak ellenére nagyon sikeres volt a kezdeményezés, hogy a vb meccseinek egy része nem a nyitvatartási időben zajlott" - nyilatkozta Vancsura Miklós, a fürdőszövetség első embere, a Sárvári Gyógy- és Termálfürdő vezetője a Hungexpón.

A csütörtökön megnyílt Utazás kiállításon, melyen Hegedüs Csabával, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével, illetve a szabadfogású és kötöttfogású válogatott több tagjával közösen bemutatta a vasi város fürdőjének idei újdonságát, a 97 millió forintos beruházással megvalósuló kalandparkot.

"A játékokat illetően szerencsésebb a helyzetünk, hiszen egész nap mennek majd a küzdelmek. Az a célunk ezzel a lehetőséggel, hogy az olimpia miatt senki ne maradjon otthon, a pihenést így össze lehet kötni a szurkolással, s a családok sem szakadnak ketté erre az időre sem. A fürdők vendéglátóhelységeiben mindenképpen lesznek televíziók, de a medencéknél is helyeznek majd el kivetítőket. Hegedüs Csabával, Sárvár szülöttével és díszpolgárával hosszú ideje jó kapcsolatot ápolunk, s a birkózók rendszeresen járnak hozzánk, így természetes volt, hogy őket hívtam erre az eseményre" - mondta Vancsura Miklós.

A sárvári termálfürdő kertjében felépített kalandparkkal kapcsolatban elhangzott, hogy júniusban nyitják meg, Vancsura pedig kiemelte, nem véletlen, hogy éppen az olimpia évében kerül sor ennek megnyitására, a kalandpark ugyanis a játékok alatt is remek szórakozási lehetőséget biztosít a fiataloknak, amíg a családfők az olimpiát nézik.

(Forrás: MTI)