Ha valaki azt mondja neked öt évvel ezelőtt, hogy most ott tartasz, ahol, aláírtad volna?

Biztos, hiszen rengeteg szép siker van a hátam mögött az elmúlt évekből, és olyan pillanatokban lehetett részem, melyeket nem sok játékos élhet meg, sokan lennének a helyemben. Egy olyan kis városból, mint Sopron idáig eljutni nagyon szép teljesítmény, mondom ezt attól függetlenül, hogy maximalistaként sosem vagyok elégedett. A nehezebb időszakok végén szoktam leülni és elgondolkodni, hogy eddig mit is értem el. Igenis kell időt szakítani arra, hogy az ember önmagát megdicsérje és büszke legyen az eredményeire.

Mennyire volt nehéz az idáig vezető út? Juniorban a világ egyik legjobb játékosa voltál, nagyon hamar betörtél a felnőtt mezőnybe, folyamatosan ott vagy a Grand Slameken, indultál már olimpián, tehát elég jól haladsz előre – de mennyire volt ez nehéz?

Nagyon-nagyon nehéz volt, részben azért is, amiről már beszéltem: egy ilyen kis városból, mint Sopron, egy ilyen kis országból, mint Magyarország – mely nem mondható tenisznemzetnek – nehezebb eljutni odáig, ahova én elértem. Több fokot kell megmászni a létrán, hogy odaérhess a nemzetközi mezőnyben. Akár az anyagi, a szabadkártya- vagy az edzéslehetőségeket nézzük, szerintem nincsenek nálunk még olyan feltételek, mint külföldön. Mindig is ez volt az álmom, csodának tartom, hogy eddig sikerült eljutnom.

Örök kérdés, hogy teniszben kizárólag Magyarországon edzve el lehet-e érni komoly, nemzetközi eredményeket, vagy el kell menni mindenképp tartósan külföldre.

A legfontosabb, hogy már egészen fiatal kortól olyan közeg vegye körül a versenyzőt, amely mindent megtesz a sportoló fejlődéséért, hogy a legjobb lehessen. Emellett persze, és ez bármely sportágra igaz, a sportolónak is az kell legyen az egyetlen célja, hogy a legjobb akarjon lenni és ezért mindent megtegyen. Bár mondtam, hogy szerintem otthon nem a legjobbak a körülmények, én például sokat vagyok Magyarországon, ott készülök, amennyit csak lehet, mindig meg tudom találni a megfelelő edzéslehetőségeket, hogy fel tudjak készülni a versenyekre. Tehát, a körülmények ellenére minden azon múlik, hogy az ember mennyire tudja, mit akar elérni.

Mennyire furcsa, hogy bár még csak 22 éves vagy, már öt éve profiként versenyzel, a FED-kupában te vezeted a magyar csapatot… szóval mennyire számítasz már érett versenyzőnek? Esetleg öregszel?

Érdekes kérdés, én is érzem, hogy már régóta itt vagyok, de van még bőven időm. Ha csak megnézem a ranglistán a top 100-ban, vagy akár csak a top 20-ban az átlagéletkort, évekkel fiatalabb vagyok. Viszont annak tényleg nagyon örülök, hogy már öt éve itt vagyok és évről évre jobb eredményeket érek el, újabb kis rekordokat tudok megdönteni. Jó érzés, hogy a magyar csapatnak is vezéregyénisége lehetek. Tudom, még jó tíz év lehet bennem, a pályám elején vagyok.

Az elmúlt öt évben volt olyan pillanat, hogy azt mondtad, nem csinálom tovább, abbahagyom?

Biztos volt. Nem sokszor, de velem is előfordul, hogy kicsit rosszabb napom van, nehezebben kelek ki az ágyból és indulok el edzésre. Ám vannak céljaim, tudom, mit akarok elérni, ilyenkor ezek az ösztönök segítenek, hajtanak tovább.

A tenisznaptár minden évben ugyanaz: kezdődik Ausztráliában, majd egy kis Dél-Amerika, aztán Kalifornia, Florida, majd vissza az európai salakra, jön füvön Wimbledon, újra Amerika, megint Ázsia, majd esetleg még egy kis Európa – de mostanában már Ázsiában véget ér a szezon. Te ezekből melyiket kedveled a legjobban, melyiken akarsz leggyorsabban túlesni?

Alapjában véve Ausztrália a kedvenc országom, ezért oda nagyon szeretek menni az év elején. Ilyenkor még mindenki friss és motivált, ez az egyik legkedvesebb időszakom. Utána Amerika egy picit hosszabb és nehezebb, ám utána Európa nekünk, európaiaknak szinte egy csettintéssel eltelik, jön a US Open, van egy célod, az is gyorsan megy, majd Ázsia a végén nagyon nehéz és hosszú, szerintem főleg Kínában szenvednek nagyon sokan a szezon hajrájában, nagy versenyek, de Kínában nehéz túlélni a kihívásokat.

Ebben az 52 hetes, állandó körforgásban és teljesítménykényszerben fiúknál-lányoknál egyaránt nagyon nagy a sérülésveszély. Mit teszel annak érdekében, hogy elkerüld ezeket?

Lekopogom, szerencsére nem vagyok sérülékeny típus. Egészen kiskorom óta nagy hangsúlyt fektettünk a fizikai állapotomra, a sérülések elkerülésére. Volt ugyan nehezebb időszakom, de általában sikerül megtalálni az összhangot. Tavaly, amikor edzőt váltottam, egészen más szisztémában kezdtem el dolgozni. Jövőre, újításként felfogadok magam mellé 10-12 hétre egy fizioterapeutát, aki tud velem utazni, mert az évek során kitapasztaltam, hogy mikor van rá szükségem. Összességében mind pénzügyileg, mind munka szempontjából többet próbálok befektetni a teniszembe, de remélem, így többet is tudok kivenni.

Nagyon lényeges pontra világítottál rá: a tenisz gyakran arról szól, hogy be kell fektetni és akkor az ember több eredményt tud elérni, ami az anyagiakban is megnyilvánul. Meg tud fizetni egy nagyon jó edzőt, kialakítani maga mellé egy jó csapatot, ezt mind a teniszezőnek magának kell finanszíroznia, nyilván a pénzdíjból vagy a szponzorbevételeiből.

Mivel a célom nem az, hogy stabil top 100-as játékos legyek, hanem – és szerintem van is esélyem rá – párosban biztos top 10-es, egyéniben pedig akár top 20-as, ezért azt gondolom, most van az az időszak, hogy ebbe be is kell fektetni. Ha megelégednék azzal, amit eddig elértem, nem kellene változtatnom semmin, akkor nem kellene mellém ilyen komoly edző, mint Thomas Drouet – Grand Slam-győztes játékossal volt együtt, több WTA- és ATP-játékossal dolgozott, illetve Federer ütőpartnere is volt, látta, hogy készül. Tehát, mivel nem szeretnék itt leragadni, mindenképp bele kell fektetni. A tavalyi stábváltásom nyilván a zsebemből is többet kivett, de ez az idei pénzdíjamon meg is látszik, volt eredménye.

Mennyire változott meg az életed öt év alatt? Én emlékszem arra, hogy régebben egy soproni testnevelőtanár, teniszedző-papa azért nem engedhetett meg olyan sok mindent a gyerekeinek, sok ismerősnek kellett a segítsége ahhoz, hogy tudjatok előre haladni. Most már egészen más szinten vagy… Hogy éled ezt meg, hogy tudod egyáltalán feldolgozni?

A szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, és nemcsak azért, mert mindent megtettek a sikerem érdekében, hogy idáig eljussak, de neveltetésemnek köszönhetően a tenisznek ezt a részét – a pénzt és a sikert – is sokkal jobban fel tudom dolgozni. Jobban átlátom, hogy kell ezeket a helyzeteket kezelni, vagy mondjuk a pénzzel bánni. Nagy dolog, hogy 22 évesen nem kell azzal foglalkoznom, mit tegyek az asztalra, vagy megengedhetek magamnak sok olyan dolgot, melyeket más talán soha életében nem.

Azért mindeközben a földön maradtál, említetted például, hogy most először engeded meg magadnak azt, hogy Tokióba business osztályon repülj, hiszen mégis csak 14 óra az út… A pénzdíjaknak köszönhetően gyakorlatilag mondhatjuk, hogy dollármilliomos lettél, de azért nem az történt, hogy boltról boltra jársz csak vásárolsz és businessen repülöd a világot.

Messze nem ez a helyzet. Főleg azért is odafigyelek, mert nem tudhatom, mit hoz a holnap. Lehet, hogy valami elképesztő balszerencse miatt akár hónapokig nem tudok teniszezni, ám a pénzre akkor is szükség lesz, de akkor nehezebb lejjebb venni az életszínvonalból. Inkább most élek jó színvonalon, de nem leszek teljesen bolond és költöm el a pénzemet, hanem próbálok, nyilván, amin lehet, takarékoskodni. Persze, amire szükségem van, azt megveszem – néha-néha persze azt is, amire nem – de vigyázok a pénzre.

Beszéljünk egy kicsit a teniszedről. Mi az, amiben úgy gondolod, hogy különösen jó vagy, amitől tarthatnak a többiek, illetve mi az, amiben még sebezhető vagy, ott még fejlődnöd kell?

Az elmúlt fél évben nagyon sokat tanultam még mindig a teniszemről, a taktikámról, miben kell erősödnöm, mi az, amivel én tudok kellemetlenséget okozni az ellenfélnek. Nem a technikai részéről beszélnék, hanem inkább az a fontos, hogy egy adott játékrészben, szituációban hogyan tudok játszani. A sok gyakorlásnak köszönhetően már eljutottam arra a szintre, hogy nem hibázok bele egy fontos pontba, nem rontok kiélezett pillanatban. Ennek ellenére még nem mindig játszom a hibátlan taktikát, nem mindig a legjobb ütésemet veszem elő. Sokat fejlődtem, de ezekben még javulnom kell. Nehéz kinőni ezt az önbizalom-kérdést, pont azért is, amit már említettem: egy ilyen kis országból idáig eljutni nagyon sok küzdelemmel járt. A pénzügyi része miatt is korábban sokat szenvedtem, ezeket nehéz levetkőzni, így a mentális részén kell még változtatnom.

Milyen ez a profi teniszvilág belülről? Befogadott téged?

Szerencsére igen! Sok versenyen ott vagyok a végjátékban, mindenki elismeri, hogy mennyit dolgozom. Visszafogott lány vagyok, jobban tartom a távolságot. Köszönök mindenkinek. Vicces, hogy ebben a közegben ez nagy dolognak számít, erre emlékeznek. Sajnos, főleg a női teniszben ritka, hogy valaki ilyen kedves és udvarias. Ezt a részét nehezebb elviselni. Kristina Mladenovicon, a páros társamon kívül nem nagyon van közeli barátom, inkább csak ismerem az illetőt. Így maradnak az otthoni barátaim; talán ezt nehéz kezelni, sokszor vagyok egyedül.

Érdekes, amit mondasz, hiszen azért mégiscsak ezekkel a lányokkal vagy együtt szinte egész évben. Az igazi barátokat tehát mégsem itt kell keresni? Ez a rivalizálás miatt van, vagy más az oka?

Persze, a tenisz nagyon nagy biznisz. Főleg a nőknél nagyon fontos, ki hogy néz ki, mit csinál éppen, a külsőségek nagy szerepet töltenek be. Én őszinte ember vagyok, már a szememen, az arcomon minden látszik, nem tudok kedves lenni olyannal, aki már esetleg előtte ártott nekem, ezeket nehéz leplezni. Kicsit képmutató ez a világ, nem is szeretnék nagyon a részese lenni. Idejövök, megcsinálom a munkámat, edzek, készülök, lejátszom a meccsem és megyek vissza a szállodába. Ahogy említettem, a baráti társaságom Kristinán és Thomason kívül inkább Magyarországon van.

Teniszezni, versenyezni ugyanúgy szeretsz, mint öt-tíz évvel ezelőtt? Ez még megvan benned?

Imádok teniszezni! Persze most már vannak olyan napok, amikor nehezebben megy, de szeretek teniszezni, ez az, ami hajt. Szeretem a légkört, amikor, mondjuk, belépek a centerpályára, Wimbledonban Serena Williams ellen játszhatok, vagy párosban milyen eredményeket tudok elérni, hogy magyar rekordokat állítok fel; ez nekem mind olyan löketet ad, ami elfeledteti velem, mennyire nem szeretem ezt a világot.

Azt mondtad, a jövőben szeretnél párosban stabilan a top 10-ben, míg egyéniben a top 20-ban lenni. Ha még tíz évig tart a pályád, könnyen lehet, hogy te leszel a magyar tenisz leg-leg-legje, mindenféle rekordokat állítasz fel. Meg tudnád fogalmazni, hogy a ranglistás helyeken kívül mi van benned?

Párosban mindenképp szeretnék Grand Slameket nyerni. Az idén már így is én lettem a legjobb magyar a ranglistahelyezés alapján. Ha konkrétan ez lett volna a célom, lehettem volna 3. vagy 4. is. Nekem nem ez volt a célom, inkább a szingapúri vb-re való kijutás – ezt is első magyarként tudtam elérni. Inkább az eredmények fontosak, mondjuk a wimbledoni elődöntő és döntő, amit már játszottam. Nyilván egyszer szeretnék világelső lenni párosban, és Grand Slameket nyerni, de az idén egyesben is voltak jó eredményeim, több stabilan az élmezőnyhöz tartozó játékosokat is sikerült megvernem, mondjuk Vincit füvön, aki itt a US Openen döntőbe jutott, Pennettát, aki megnyerte a US Opent, vagy Stosurt is sikerült legyőzni. Remélem tehát, hogy a következő években egyesben is sikerül előrelépnem, ezért is említettem a top 20-as helyezést, mint cél. Ugyanakkor teniszben sokszor olyan dolgok is történhetnek, melyekre senki nem számít, ki lesz mondjuk a következő Grand Slam-győztes, ha Serena abbahagyja, ki lesz majd ott a top 10-ben. A női tenisz annyira változó, nehéz megjósolni, hogy mit hoz a jövő. Egy biztos, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a legtöbbet hozzam ki a pályafutásomból, ebbe, reméljük, beletartozik a Grand Slam-győzelem, akár egyéniben is.

Egyértelmű, hogy az idén az egyest favorizáltad, és le is mondtál páros sikerekről az egyéni érdekében. Meddig tart ez a dilemma, mennyi időt adsz magadnak?

Még csak 22 éves vagyok, az egyéniben az átlagéletkor 25-26 év. Egyre több játékos van, aki 27-28, vagy akár 30 évesen, sőt azon túl éri el legnagyobb eredményeit egyéniben. Zseniális érzés, hogy párosban már ilyen fiatalon ekkora sikereket értünk el, hogy ennyi idősen már a top 10-ben vagyok. Az biztos, hogy a páros szereplésem a következő években sem fogja befolyásolni az egyest. Ahogy említetted, az idén nem egy nagy tornát, akár Madridot, vagy Torontót – ami két hatalmas verseny – is kihagytam, hogy az egyénimre összpontosítsak, úgyhogy ez nem lesz kérdés a következő években sem, hogy nekem az egyéni mennyivel fontosabb.

Akár egyéniben, akár párosban, mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek, mire vagy a legbüszkébb?

Ez egy nagy kérdés. Nem a WTA-tornagyőzelmet mondanám, ahol jobbnak bizonyultam sok jó játékosnál, inkább a marrakesi versenyt, ahol sokkal nehezebb ellenfeleket kellett legyőznöm, és mondjuk csak a döntőig jutottam, de számomra sokkal nevesebb, jól játszó teniszezőket vertem meg. Ezenkívül természetesen a wimbledoni páros döntő, mely életem első teltházas, centerpályás fináléja volt, felejthetetlen élmény marad, vagy akár az idén visszamenni és vegyes párosban döntőzni, párosban elődöntőzni. Tényleg rengeteg meccs van, amire szívesen emlékszem vissza, például a Serena elleni, wimbledoni centerpályás mérkőzés is ilyen volt.

Szerinted segítség lenne, ha több magyarral találkoznál versenyről versenyre, nem egyedül járnád a világot. Például, ha Stollár Fanny és Gálfi Dalma is odaérne, együtt mennétek, könnyebb lenne neked?

Hogyne, biztosan segítene. Ha csak a közeli ismerősöket, a franciákat nézem, például náluk ott van most a Cornet-Mladenovic-Garcia trió, akik jelenleg 26., 27. és 30. helyen vannak a ranglistán. Ez rendkívüli plusz motiváció lehet nekik, hogy jelenleg ki a legjobb francia a ranglistán, ki a legjobb páros játékos, ki éri el a legjobb eredményeket: szerintem ez számukra nagy motiváció, presztízskérdés. Én nem azt szeretném, hogy ebből presztízskérdés legyen, csak szimplán jó lenne, ha itt lenne több magyar, például összeülhetnénk egy vacsorára. Ezek nagyon nagy dolgok, például ahogy Wawrinka feljött Federer hátán, szerintem ezek fontos dolgok, jó lenne, ha nálunk is megvalósulna. Nyilván ott van még Fucsovics Marci, akiben úgy gondolom, nagy potenciál van, ott lehetne a helye, ha talán egy picit ő is jobban akarná. Összességében tehát nagyon-nagyon jó lenne, ha még több magyar lehetne itt.

Sok mindenen túl vagy, ám még sok van előtted. Azt mondják, juniorból a felnőttbe váltás az egyik legnehezebb állomás a teniszben, te ezt is sikerrel vetted. Milyen tanácsod adnál, mit üzennél azoknak a fiataloknak, akikre ez a feladat vár?

Szerintem amíg bele nem csöppensz ebbe a világba, nem tudhatod, hogy mi is vár rád. Ezért mondom, hogy nem szabad soha megállni, el kell hinned, hogy igenis, ott a helyed, mindent meg kell tenned, hogy odaérj. Nekem tízéves korom óta az volt az álmom, hogy most itt ülhessek és beszélgethessünk arról, hogy például a US Openen milyen eredményt értem el. A világon ez minden fiatalnak sikerülhet, aki igazán akarja, hogy sikerüljön. A legfontosabb, hogy tényleg mindent meg kell tenni, hogy eljuthass idáig.

A profi teniszben, főleg a nőknél nagy probléma a párkapcsolat. Amikor a lányok elmúlnak 20 évesek, már nyilván természetes, hogy legyen párjuk, ám az állandó utazással, vándorélettel ezt nagyon nehéz kialakítani. Hogyan lehet párt találni, mennyire nehéz, mekkora kihívás ez?

Nagy kihívás, nehéz. A női teniszben ritkább, hogy egyáltalán van barátja az illetőnek, utazik vele a párja. Évi mintegy 40 hét utazással nem könnyű összeegyeztetni a párkapcsolatot. Nekem 22 évesen még nem családalapításon jár a fejem, de az idősebb, 27-28 éves játékosok már biztos több figyelmet, időt szentelnek erre.

Azért az egészséges párkapcsolat és a családalapítás még nem ugyanaz…

Ez így van, szerintem nagyon személyiségfüggő, hogy ki mit választ, kinek mennyire fontos a tenisz, a karrier. Akár a páromat, Kristinát nézzük, ő mindig a családjával utazik, neki alapból nincs akkora szüksége erre, míg egy olyan játékosnak, aki nagyon sokat van egyedül, akit még az edzője sem tud mindig elkísérni, nagyobb szüksége lehet párkapcsolatra. Játékosfüggő, hogy ki igényli, hogy a párja vele utazzon, és kinek elég, ha egy hónapban egy hetet találkoznak.

A te karrieredet befolyásolhatja, ha találsz magadnak egy olyan párt, akivel jól megértitek egymást, aki olykor elutazik veled a versenyekre?

Nem hiszem, hogy befolyásolja. Persze, nagyon jó dolog, ha az ember szerelmes, ez löketet is tud adni a játékhoz, ám én nem vagyok az a típus, akit befolyásol, hogy itt van-e vagy nincs itt a barátom éppen. A mostani korszakomban a tenisz nagyon fontos, ezt helyezem előtérbe.

Olimpiai kvalifikációs időszakban vagyunk, ami június óta tart – gyakorlatilag neked minden verseny egyben olimpiai kvalifikációs esemény is. Mennyire van Rio a fejedben?

Az olimpia számomra is komoly motiváció. London volt eddig a sport szempontjából az egyik legnagyobb élményem, ott találkozhattam először a profi mezőnnyel, nem a külföldi teniszezőkre, hanem a magyar élsportolókra gondolok elsősorban, hiszen a tenisz miatt nem igazán vagyok Magyarországon és nem volt alkalmam megismerni legjobb sportolóinkat az olimpiáig. Nagyon szeretnék Rióban is ott lenni, úgy gondolom, hogy párosban már kvalifikáltam magamat, csak kellene még egy magyar, akivel ki tudunk állni. Egyéniben, ha most húznák meg a ranglistán a vonalat, akkor kijutnék. Nagyon remélem, hogy ott leszek, hatalmas motiváció ez a számomra.

(Sport 2015/Siklós Erik, fotó: MTI/Kovács Tamás)