Zaszlovivok1920x1080

Barabás és Weiler viszi a zászlót a nyitóünnepségen

2024. 01. 18.
Megosztás

Noha az edzések már zajlanak, a sportolók birtokba vették a helyszíneket, és a teljes város olimpiai hangulatban ég, hivatalosan csak a pénteki ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a gangwoni ifjúsági téli olimpia. Az is megvan, ki viszi majd a magyar zászlót!

A piros-fehér-zöld magyar zászló alatt bevonulni a stadionba – megtiszteltetés. Zászlóvivőnek lenni pedig többszörösen is az, hiszen ez azt jelenti: kiválasztott vagy nemzeted legjobbjai között. Ezért is voltak megható pillanatok, amikor a IV. Ifjúsági Téli Olimpia helyszínén bejelentették a zászlóvivőt.

A múlt heti, U18-as jégkorong-világbajnokságon magyar válogatott húzóemberévé váló Weiler Krisztina a csapat reggeli, tengerparti sétája közben tudta meg a jó hírt, és miközben a csapat üdvrivalgásban tört ki, ő szinte szóhoz sem jutott. „Nagyon nagy megtiszteltetés, nem is tudom, hogy mit mondjak, nem számítottam erre” – mondta végül, de látszott rajta, mennyire örül.

A snowboard crossban versenyző Barabás Attila Bálint már rutinos zászlóvivőnek számít, hiszen a tavalyi, olaszországi EYOF-on is őt érte ez a megtiszteltetés, ezért egyáltalán nem számított rá, hogy a fiúk közül rá esik a választás. Ez azonban természetesen egyáltalán nem csökkentette az örömét, sőt… Ez volt a kora este jó híre számára, miután a délutáni edzésről visszatért a faluba.

A nyitóünnepséget magyar idő szerint pénteken 12 órától tartják meg az Oval Jégcsarnokban (ahol a gyorskorcsolya versenyeket is tartják majd), méghozzá telt ház előtt.