Az viszont meglepte, hogy a női klasszisoknál milyen hihetetlen mértékben domináltak az érzelmek az észérvek fölött. Mindazonáltal nem aggódik a sportág jövőjéért: a tizenévesek között (is) a magyarok a világ legjobbjai – csak azt kell megoldani, hogy a felnőttek közé érjenek az ifjú zsenik.

– Nem lehetett volna másképpen? Egy ilyen olimpia után inkább konfettiesőben tölteni az őszi hónapokat?

"Nem igazán. Az olimpiára való felkészülés – és ez négyévente mindig így van – iszonyatos koncentrációt követel, sok esetben megalkuvást jelent az eredményesség érdekében. Olyan emberek fognak össze, akik egyébként nem összeillő karakterek, ám a cél szentesíti az eszközt. Természetes, hogy a nagy eseményt követően elszabadulnak az addig elnyomott feszültségek, a megkötött szövetségek felbomlanak, hiszen mindenki a saját érdekeit figyeli a következő ciklus elején. Hiba, hogyha a folyamat a nagy nyilvánosság előtt zajlik, hiszen mindent azért nem kell, kellett volna kiteregetni. Bár, teszem hozzá, huszadik éve vagyok budapesti, illetve országos elnök, mindig a nyíltság híve voltam."

– Mégis, nem volt egy kicsit sok, ami az elmúlt hónapokban zajlott?

"De, az volt. Viszont itt olyan egyéniségekről van szó, olyan képességekkel, akiket mindenképpen meg kell tisztelni azzal, hogy az ember jobban figyelembe veszi az érdekeiket – egészen addig, amíg a fejlemények nem kezdik rombolni a közösséget. Ezért is történt – akárcsak Peking előtt –, hogy a Janics-ügy kapcsán idővel megkeményedtünk, és meg is állítottuk a folyamatot."

– Ettől függetlenül a robbanások ereje kissé megdöbbentő volt.

"Az elmúlt évben nagyon sok őszinte beszélgetésem volt vezető sportolókkal, elég pontosan tudtam, kiben mekkora feszültség lakozik. Próbáltam visszafogni a kitörésüket, ám azzal is tisztában voltunk, lesznek robbanások. Hogy őszinte legyek, én már attól is igencsak tartottam, hogy Natasa az olimpia előtt fél-egy évvel bolgár színekre vált. Alapvetően egy üggyel nem számoltam, Csipes Tamaráéval. Ám ebben sem voltunk felelősek. Sőt, mindenkivel beszéltem négyszemközt, aztán a párja társaságában, ha én most megmutatnám önnek azokat a hosszú sms-üzeneteket, amelyeket a sportolókkal váltottunk... Ám a végén megértettem mindenkit. Lehet, hogy ez már az én bajom, ennek ellenére állítom, a sportolók lépéseinek többsége indokolt volt. Ugyanakkor lenne egy szúrós megjegyzésem. Más sportágakban is komoly egyesület- és edzőváltások zajlottak, ügyekre derült fény cikkekben, könyvekben, rendőrségi jegyzőkönyvekben – mégsem kavartak akkora hullámot, mint a mi dolgaink. Rögtön hozzáteszem, ennek egyébként még örülök is, mert ez azt is jelzi, hogy ismerik és elismerik a kajak-kenut. Azt pedig állítom, hogy a következő két évben a most lezajlott folyamatok pozitív hozadéka rendkívüli erővel jelenik meg a sportágunkban – hiszen a kapuk óriásira nyílnak a fiatalok előtt."

– Ön tapasztalt ember, minden szempontból – érte bármilyen meglepetés az „ügykezelés" során?

"Ért. Először is, az urakkal volt sokkal nehezebb, azaz a párokkal. A meglepetés lényege az volt, hogy a szerelem sok mindent felülír. Nem az anyagi oldal miatt, az bárkinél kezelhető lenne. Az érzelmi oldal egészen döbbenetes módon dominált, sokkal jobban, mint amennyire szerintem előtérbe kellene helyezni. Ugyanakkor olvastam én annak idején a Birgit Fischerről szóló könyvet, a németek legnagyobb kajakosa tizenvalahány éven keresztül volt a szövetségi kapitány élettársa. Ez is jó példája annak, hogy a sportolók amilyen nehéz és zárt életet élnek, természetes, hogy ebben a közösségben találják meg sokszor a párjukat. És hát rengeteg szép példa van a múltból a sportolók párkapcsolatára, Gyarmati Dezső és Székely Éva, Lemhényi Dezső és Tass Olga, Schmitt Pál és Makray Katica, vagy mennyire aranyos Dombi Rudi jelenlegi kapcsolata Verrasztó Evelynnel – ezek mind-mind gyönyörű dolgok, és ha adódnak is esetleg problémák, megértéssel kell kezelni őket."

– Jó, de mit szólnak a támogatók? Hiszen épp ebben az igen érzékeny időszakban kellene őket megnyerni újabb négy évre.

"Akadtak rendkívül rossz ízű beszélgetések – miközben kérdés, hogy tizennyolc év sikeres szereplésére árnyat vethet-e néhány rossz nyilatkozat? Alapvetően erről volt szó csupán, hiszen olyanok hangzottak el például, hogy valaki nem akar éhen halni, ezért megy el – ez azért nem tett jót. Viszont a támogatóknál nem emiatt vagyunk gondban elsősorban. A sportot eddig is a bankok és a nagy szolgáltatók támogatták kiemelten, csakhogy egyrészt jött az új TAO-szabályozás, így mindenki oda ömleszti a pénzt, másrészt a különadók miatt a külföldi tulajdonosok azt mondják, minek adjanak pénzt, amikor az állam rendszeresen elvon tőlük..."

– És akkor? Mennyire derűs a jövőkép?

"Nem udvarló szöveg, de akik a kajak-kenuról írnak, azoknak javaslom, néha menjenek el és nézzenek szét olyan helyeken, mint Gyomaendrőd, Szarvas, Diósgyőr, Orfű, Nyergesújfalu – most direkt a kisebbeket említettem. Fantasztikus erővel dolgoznak az edzők, rendkívül nehéz körülmények között, alacsony fizetségért a jéghideg teleken át, megállás nélkül, és ahogy a tavaszi eső után kel ki a mag, úgy jönnek elő sorban a gyerekek. Hihetetlen erő van a sportág alapjaiban – arról ugyanakkor gondoskodni kell, hogy később, amikor a fiatalok gimnazisták, majd egyetemisták lesznek, ne vesszenek el. Ez most gondot jelent – ösztöndíjakat kell teremteni, életútprogramokat kell kialakítani, bár mindez nem kizárólag a szövetségen múlik. Ebben jelentős állami támogatás várható. A felelősségünk óriási, hiszen a tizenöt-tizenhét, illetve a tizenkilenc-huszonkét évesek között mi vagyunk a világelsők."

– Egy ízben megemlítette, 2014-ben szeretné befejezni. Hogy áll ezzel most?

"A bejelentéskor azt mondtam, meg kell újulnia a sportágnak, és ezt követően kész vagyok átadni a helyem. Már Peking előtt láttunk gondokat, most ősszel megint előjött néhány, ezért új szabályozásra és nagyobb fegyelemre van szükség. De még fontosabb, hogy a kajak-kenu be tudjon illeszkedni egy új társadalmi értékrendszerbe. Az igény egyre nagyobb arra, hogy tiszta vízen, tiszta levegőben sportoljanak az emberek – márpedig ma már százezresre tehető azoknak a száma, akik kajak-kenuznak idehaza. Épp ezért nyitni kell az iskolák felé, továbbá a sportág imidzsét nem az olimpiai és világbajnoki sikerekre kell kihegyezni, legfeljebb felhasználni természetesen, amikor az egészséges életmódra és a tiszta társadalmi és természeti környezetre helyezzük a hangsúlyt. Viszont rendkívül nehéz megváltoztatni egy tíz-tizenöt éve rutinszerűen működő rendszert. Az én, illetve a mi felelősségünk most az, hogy ha már egyszer felismertük a változás szükségességét, a folyamat levezénylése törésmentes legyen. Most mindenki attól fél, hogy a változásban tönkremennek az eredmények. Eközben arra is ügyelnünk kell, hogy ugyan a fiataloknál sikerességünk kimagasló, ám ebből nem jön ki hasonló szintű eredményesség a felnőtt mezőnyben, összehasonlítva a németekkel, akiknek messze nem megy olyan jól az utánpótlásversenyeken, mint amilyen jól szerepelnek a felnőttek között. Nálunk komoly ösztönzési rendszerbeni és módszertani problémák vannak, ez is változást igényel, viszont ezzel csaknem az összes meglévő érdeket sértjük. Mindennek a levezényléséhez baromi türelem kell – bennem ez megvan. Ám ha jön valaki, akinek van még nagyobb, a programja is jobb, akkor övé a szék."

– Azon már gondolkodott, mennyire lesz nehéz az elválás? Húsz év után legalább olyan nehéz felállni, mint amilyen könnyű kimondani, hogy itt az idő.

"Míg politikusként dolgoztam, mindig azt mondtam, számomra az örömforrást a kajak-kenu jelenti. Az ősz ezt némiképp felülírta... Ennek ellenére boldogan folytatnám, de tényleg semmi rossz érzésem nem lesz akkor, ha jön valaki, leteszi a koncepcióját, és levezeti, miként kell ezt az egészet jobban csinálni. Egyébként is túl vagyok egy érzelmi elvonókúrán. Az olimpia alatt történt..."

– ...éppen akkor?

"Amikor kiérkezel egy ilyen helyre, a nagy szerelmed legnagyobb eseményére, akkor ott, a csúcson kell feltenni a kérdést, jó-e a feleknek, ha van folytatása a kapcsolatnak. A válaszom az volt, mivel ismerem a hibákat, igyekszem rájuk megtalálni az orvosságot, és megpróbálom megértetni mindenkivel, miért fontos bevenni. Túl vagyunk egy eredményes szakmai tanácskozáson, ahol a mondanivalóm majd' minden elemét kritikával illették. Ám ezek oly mértékben értőek voltak, hogy egyértelmű, a szakmai féltésből adódóan fogalmazták meg őket, így kifejezetten jól esett az összes, hiszen látszik, érdemes a közösség tagjaival együtt dolgozni, mert mindenki azon fáradozik, hogy még jobbá tegyék a sportágat."

(Forrás: Csurka Gergely, NSO)