Bemutató sportág lesz az uszonyosúszás az Európa Játékokon

Bemutató sportág lesz az uszonyosúszás az Európa Játékokon

2015. 03. 06.
Megosztás

Meghívást kapott az uszonyosúszás a június 12. és 28. között Bakuban sorra kerülő Európa Játékokra. Az első alkalommal meghirdetett rangos multisportsportesemény szervező bizottsága döntött úgy, hogy az uszonyosúszás bemutató sportágként ott lehet az azeri fővárosban.

A tervek szerint június 20-án és 21-én négy uszonyosúszó versenyszámot rendeznek meg: az 50 m férfi búvárúszást, a 100 m férfi felszíni úszást, az 50 m női felszíni úszást és a 100 m női búvárúszást.

Az induló versenyzők névsorát a 2014-es Európa-bajnokság eredményei alapján állítják össze.

A Magyar Búvár Szakszövetség szerint elismertség szempontjából a bakui részvétel mérföldkő az uszonyosúszás számára, hiszen nem olimpiai sportágként mutathatja meg magát a többnyire ötkarikás sportágak versenyeinek helyt adó eseményen.

A nem olimpiai sportágak közt többek mellett a karate, a strandlabdarúgás és a szambó is bekerült a programba, a magyarok az első két sportágban lehetnek érdekeltek.

Az Európa Játékokat június 12. és 28. között rendezik az azeri fővárosban mintegy 6000 sportoló részvételével, akik 20 sportág 253 versenyszámában mérik össze képességeiket. A multisportesemény rangját emeli, hogy tizenkét sportág küzdelmei a riói kvalifikációba is beleszámítanak.

(MBSZ-MOB)