Bogoly gyula mrsz facebook

Bögöly Gyula lett a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke

2023. 05. 31.
Megosztás

Bögöly Gyulát választotta elnökké a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) szerdai tisztújító küldöttgyűlése. A kaposvári sportvezető egyedüli jelöltként indult a tisztségért.

Elődje, Kersch Ferenc – aki tavaly szeptember óta irányította a szervezetet – áprilisban jelentette be, hogy május 31-i hatállyal lemond pozíciójáról és ügyvezető igazgatóként folytatja. „Tavaly a férfiválogatott hazai pályán játszhatott az Európa-liga ezüst divíziójának négyes döntőjében, átalakítottuk a strandröplabda-támogatás struktúráját azzal a céllal, hogy legyen esélye kijutnia valamely párosunknak az olimpiára. Idén U17-es Európa-bajnokságot és U19-es világbajnokságot rendezünk, a világ élvonalába tartozó olasz és szerb szövetséggel pedig együttműködési szerződésünk van” – összegezte az elmúlt hónapokat Kersch, előre tekintve az idei, magyarországi utánpótlás-világeseményekre is.

Ludvig Zsolt főtitkár elmondta, 2022 a kihívások éve volt, mivel hiába jutott túl a világ a pandémián, a világpolitikai helyzet miatt gazdaságilag komoly nehézségekkel szembesültek. Ennek ellenére a női válogatott újra kijutott az Európa-bajnokságra, az U17-es válogatott Eb-10. helyet szerzett, a magyar párosok ott voltak az összes korosztályos strandröplabda Eb-n, és egy világbajnoki kilencedik helyet is szereztek, továbbá az ülőröplabdások is komoly támogatásban részesültek, ugyanis nem titkolt cél, hogy a női válogatott ott lehessen a jövő évi párizsi paralimpián. „A női teremválogatottunk két versenysorozatban is indul a nyáron, a férfiaknál komoly fiatalítás kezdődött, míg az utánpótlásban nagy öröm és megtiszteltetés, hogy az U18-as csapatunk ott lehet a júliusi, maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF)” – mondta a főtitkár.

Az elnökválasztás során Bögöly Gyula egyedüli indulóként került fel a jelöltlistára, az 58 szavazóból 36-an igennel, nyolcan nemmel voksoltak, 14-en pedig tartózkodtak, így a kaposvári sportvezető ötéves elnöki mandátumot kapott. Kiemelte, öt éve lett az idén bajnoki címet nyert Fino Kaposvár SE férficsapatának elnöke, az elmúlt időszakban egy „nagy bajban lévő klubot” folyamatos építkezéssel juttattak el Extraliga-aranyéremig és nézőrekordig. Hozzátette, a röplabdaszövetségben is hasonló építkezést szeretne. Bögöly Gyula fia, Bögöly Gábor – akit a 2022/23-as idényben az Extraliga legjobbja röplabdázójának választottak – a somogyi együttes mellett a magyar válogatottnak is meghatározó játékosa.

(MTI; fotó: MRSZ/Facebook)