1951-től a Budapesti Petőfi, illetve a Budapesti Bástya, 1956-tól az Elektromos, 1960-tól az Újpesti Dózsa vívója volt. Az 1955. évi budapesti ifjúsági világbajnokságon hatodik lett, a következő évben Luxemburgban, majd 1957-ben Varsóban már ifjúsági világbajnokságot nyert. Ugyanebben az évben bekerült a felnőtt válogatottba.
Az Elektromos szakosztályában Hátszegi József, a kedves Szepi bácsi figyelt fel a tehetséges fiatal lányra, majd mesterével együtt a lila-fehérekhez pártolt, ott bontakozott ki a tudása. Rendkívül finom technikával, nyugodtan, határozottan vívott, és rácáfolt azoknak a véleményére, akik hallászavarai miatt annak idején nem jósoltak számára sikeres jövőt.

Öt olimpián vett részt és valamennyin érmes helyezést ért el. Az 1964. évi tokiói olimpián egyéniben és csapatban is bajnoki címet szerzett. A magyar női vívás történetében páratlanul eredményes pályafutása alatt összesen hét olimpiai és tizenöt világbajnoki érmet nyert. 1963-ban és 1964-ben az év sportolónőjének választották. 1964-ben, majd 1968-tól kezdve négy egymást követő alkalommal lett az év vívónője. 1978-ban lemondott a válogatottságról, majd 1980-ban az aktív sportolást egyesületénél is befejezte.

Visszavonulása után az Újpesti Dózsa, majd a Budapesti Honvéd technikai vezetője lett. A kilencvenes évek elején visszatért a pástra, a veterán-világversenyeken sorra aratta győzelmeit. 1995-ben veterán Európa-bajnoki, 1999-ben veterán világbajnoki címet nyert.

Lánya útját is nagy szeretettel egyengeti, és takaros otthonukban a kertészet a hobbija.
Egészséges humorú, nagyon jó kedélyű rokonszenves sportember. Mátraderecskei kis panziójában magyaros vendégszeretettel fogadja visszatérő látogatóit. Zsivótzky Gyula halála után, 2008-ban választották be a Nemzet Sportolói közé.
Az Olimpiai Bajnokok Klubja és a MOA rendezvényeinek állandó látogatója.