Babos a legyőzőjével együtt elődöntős, Marosiék kiestek

Csak párosban indul Miamiban Babos Timea, Czink Melinda a főtáblára jutott

2013. 03. 20.
Megosztás

A héten megérkezett Miamiba, a Sony Open Tennis névre keresztelt torna helyszínére Babos Tímea.

A magyar játékos neve várólistára került a több mint 5 millió dollár összdíjazású viadalon és tegnap eldőlt, hogy egyesben nem, párosban viszont elindulhat a rangos versenyen. Timi ezúttal ismét azzal Mandy Minellával veszi fel a harcot, akivel a szezon elején Bogotában WTA-tornát nyert.

Az utóbbi időben egyre jobb formát mutató Babos Tímea legutóbbi tornáján a BNP Paribas Open elnevezésű rangos viadalon meglepetésre az első kört követően búcsúzott. Timi a svéd Larsson ellen lépett pályára és bár az ellenfél magasabban jegyzett játékos a világranglistás helyezése alapján, Timi legutóbbi két mérkőzésüket ha szoros csatában is, de megnyerte. Ezúttal a svéd örülhetett, így a magyar játékos búcsúzni kényszerült az Indian Wells-i tornától. Babos azonban maradt a helyszínen, a szervezőknek köszönhetően ugyanis a főtáblások egy része 10 napig készülhetett vagy pihenhetett a helyszínen. Timi és csapata természetesen nem pihent, hanem megkezdte felkészülését a következő tornára, annak ellenére, hogy benne volt a pakliban az, hogy egyesben nem indulhat.

Timi sokáig reménykedhetett abban, hogy egyesben indulhat, első várakozó volt a főtáblára és a selejtezőre is, de végül kiderült, nem léphet pályára. Párosban viszont igen, és ismét Mandy Minella oldalán (a képen) szerepel majd a magyar játékos, de még itt sem dőlt el a pályára lépés. Babos és Minella februrában Bogotában is együtt szerepelt, akkor a valamivel kevesebb, mint 300 ezer dollár összdíjazású WTA-tornán egészen a döntőig menetelt a magyar-luxemburgi páros. A fináléban Timiék a Birnerova, Panova orosz-cseh kettőst győzték le, ezzel Timi visszavágott a tavalyi egyesben és párosban elszenvedett vereségért Panovának.

Hogy Timi és Minella milyen messzire juthat Miamiban az nagy kérdés. A mezőny roppant erős köszönhetően a torna rangjának ráadásul még a lehetséges ellenfelek sem ismertek, a párosok versenyének táblája ugyanis még nem került nyilvánosságra.

Czink Melinda főtáblára jutott Miamiban

Czink Melinda két szettben győzött az ukrán Elina Szvitolina ellen egyesben a miami WTA-torna selejtezőjében, ezzel főtáblára jutott.

WTA-PREMIERTORNA, MIAMI (5 185 625 dollár, kemény pálya)
EGYES, SELEJTEZŐ, 2. forduló
Czink (magyar, 15.)– Szvitolina (ukrán, 11.) 7:6, 6:4

(Forrás: molcsapat, NSO)